Elismerték az ukránok: "nem halad olyan gyorsan" előre az ellentámadásuk
Ugyanakkor a nyugati szövetségesek nem gyakorolnak nyomást Kijevre ebben a kérdésben - ismerte el pénteken Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője.
Ugyanakkor a nyugati szövetségesek nem gyakorolnak nyomást Kijevre ebben a kérdésben - ismerte el pénteken Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője.
hvg.hu
Azt is kijelentette, Oroszország arra is törekszik, hogy az Egyesült Államokat okolja a világ problémái miatt.
MTI
Közel 1600 megvizsgált vállalat közül 225 üzletel úgy Oroszországgal, mint ha semmi bojkottra okot adó dolog nem történt volna ott az elmúlt másfél évben, köztük néhány magyar is. Voltak cégek, amelyek látványosan meghirdették a kivonulást tavaly, majd mégis maradtak. Valójában nem egyszerű elmenni onnan, de ahogy ezernél is több vállalat példája mutatja, nem is lehetetlen.
Sztojcsev Iván
Egy friss közvélemény-kutatásból kiderült az is, hogy az Ukrajnában élő magyarok jelentős része teljes mértékben bízik Volodimir Zelenszkijben.
hvg.hu
Bár az ukránok felszabadították az 500 napja kezdődött orosz invázió első heteiben elvesztett területek egy részét, a nyugati fegyverekkel felszerelt hadsereg a reméltnél lassabban halad előre. Ezzel szembesültek a vilniusi NATO-csúcson is, ahol Ukrajnának be kellett érnie ígéretekkel.
Az értesülést egy ukrán tábornok és a Pentagon is megerősítette.
hvg.hu
Az orosz elnök a Kommerszant újságírójának mondta el a saját verzióját a Prigozsinékkal folytatott június 29-i találkozójáról.
hvg.hu
Ezúttal Sopronból adta szokásos péntek reggeli rádióinterjúját a miniszterelnök. Ukrajna agresszív és követelőzik, ha az amerikaiak akarnák, holnap reggel béke lenne, Brüsszel migránsgettókat akar, de mi nem hagyjuk, az ellenzék pedig zsoldos – fejtegette Orbán.
hvg.hu
Az amerikai elnök azt várja, hogy az ukrán ellentámadás tárgyalásra kényszeríti Oroszországot.
MTI
Ivan Popov szerint viszont valójában a katonai vezetők a valódi árulók.
hvg.hu
Addig él az orosz-ukrán tranzitszerződés, és most az ukrán energiaminiszter bejelentette, hogy valószínűleg nem fogják megújítani. Magyarország gázellátását ez kevéssé fogja érinteni.
hvg.hu
Arról nem tudni semmit, hogy hosszú távon a banknak mi a terve az épülettel.
hvg.hu
Az osztrákok tavaly február óta többet költöttek orosz gázra, mint amennyi segélyt Ukrajnának folyósítottak.
hvg.hu
A két vezető a NATO-csúcson udvariaskodta túl egymást.
hvg.hu
10-15 kárpátaljai magyar katona átadásáról augusztus elején egyeztethetnek majd az oroszok az akkor Moszkvában járó magyar kormánydelegációval.
hvg.hu
Az orosz külügyminiszter a NATO-csúcs után már nem volt annyira optimista, mint amilyen a főnöke volt egy hónapja.
hvg.hu
Az akciók során az orosz hadvezetés a csecsenek szakértelmére épít, akik korábban épp az oroszok elleni küzdelmük idején dolgozták ki ezt a harcmodort, annyi különbséggel, hogy akkor a mozgó pokolgépben ember is volt, most meg állítólag nincs.
hvg.hu
Szergej Szurovikin hadseregtábornokot senki nem látta a Wagner lázadása óta, állítólag letartóztatták, mivel azt gyanítják, előre tudhatott a Prigozsin-féle puccsról.
hvg.hu
Moszkva közben repedéseket kutat a NATO tagállamai között, de a szervezet most erősnek tűnik: hosszú idő után sikerült kimozdulni egy kínos patthelyzetből a svédek csatlakozásával kapcsolatban.
hvg360
"Nem adjuk oda területeinket, és sosem fogjuk őket becserélni semmiféle befagyott konfliktusra” – fogalmazott az ukrán elnök a NATO-csúcs után.
MTI