Ezúttal "békepárti" propagandát küldött a kormány az oltási regisztrációhoz megadott e-mail-címekre
Aki annak idején önként bejelölte, hogy szeretne friss oltásügyi információkat kapni, az egy ideje már egészen másmilyen leveleket is olvashat.
Aki annak idején önként bejelölte, hogy szeretne friss oltásügyi információkat kapni, az egy ideje már egészen másmilyen leveleket is olvashat.
hvg.hu
A 30 éves Szerhij Pataki Nagyszőlősről származott és még márciusban gyilkolták meg.
hvg.hu
Iryna Mudra véleménycikkben érvel amellett, hogy egy agresszor ország vagyonát el kell kobozni, ezért a nyugati demokráciáknak nem kellene az évtizedes nemzetközi normákhoz ragaszkodniuk háború idején.
hvg360
Jens Stoltenberg először járt az ukrán fővárosban a háború kitörése óta.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Május 18-ig érvényes a szerződés, mely szerint az orosz hadihajók kiengedik a gabonát szállító ukrán hajókat a Fekete-tengerre. Moszkva azzal fenyegetőzik, hogy utána megszűnhet ez a lehetőség, akkor pedig maradna a szárazföldi export, amely sok gondot okoz néhány uniós államnak, így Magyarországnak is.
Lengyel Miklós
A díjnyertes kép a hordágyon cipelt, életveszélyes állapotban lévő terhes nőről készült. A fotó örökre beleégett a világ kollektív emlékezetébe.
hvg.hu
A Bloomberg úgy értesült, hogy a franciák szerint már akár idén nyáron tárgyalóasztalhoz ülhetnének a háborús felek képviselői.
hvg.hu
Pakisztán leadta megrendelését a kedvezményes árú orosz nyersolajra, az első szállítmány májusban érkezik.
hvg.hu
A kémbank elveszíti kiváltságait, a kormány kötelező akciókra utasítja az áruházakat és maximálja a mikrovállalkozások energiatarifáját, valamint június 30-ig kitolják az árstopokat - közölte Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a kormányinfón. Gulyás szerint a Paks II szerződés lényegi részein nem módosítottak, de lehet, hogy a beruházást a Roszatom egyik projektcége fogja továbbvinni.
hvg.hu
Nagy István szerint tárgyalások folynak arról, hogy milyen további termékköröket is érinthet még az intézkedés.
MTI
Az Európai Bizottság elnöke közös európai megközelítést sürgetett az ukrán mezőgazdasági termékek megnövekedett behozatalával kapcsolatos probléma kezelésére.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az ukrán elnök a legfontosabb feladatnak az államhatár felszerelését és védelmét nevezte.
hvg.hu
Francia AMX-10 könnyű harckocsik is érkeztek Ukrajnába.
MTI
Az ukrán erők ütőképessége az elmúlt hetekben jelentősen csökkent, miután kénytelenek kevesebb tüzérségi lövedéket kilőni, mert az gyorsabban fogy, mint ahogy a nyugati országok pótolni tudják. Európa egyik legnagyobb lőszergyára az ukrajnai háború előtt csupán évi tízezer darabot állított elő abból a lőszerből, melyből az ukránok most naponta lőnek ki majdnem ennyit. Kérdés, képesek-e a gyártók még időben felpörgetni a termelést, és miért lehet ennek akadálya a TikTok.
Tiszóczi Roland
A DK-s Vadai Ágnes javasolta az Országgyűlés külügyi bizottságában, hogy hirdesse ki Magyarország a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumát, mivel ennek hiányára hivatkozva tárja szét a kezét a kormány: az elfogatóparancs ellenére emiatt nem tudnák letartóztatni hazánkban az orosz elnököt.
Szöul eddig elutasította Ukrajna közvetlen katonai támogatását, most viszont változtathat álláspontján. Már meg is jött rá az orosz reakció: nem örülnek.
hvg.hu
A Jevgenyij Prigozsin vezette magánhadsereg katonái egy orosz emberi jogi szervezetnek beszéltek a bahmuti és szoledári eseményekről.
hvg.hu
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) döntése értelmében az orosz férfi válogatott nem vehet részt a jövő évi olimpiai kvalifikációs tornákon, azaz a párizsi játékokon sem lesz ott.
MTI
Közülük közel hatezren Románián keresztül jöttek az országba.
MTI
A svéd italgyártó engedett a fogyasztói nyomásnak és bejelentette, hogy egyelőre nem exportál több Absolut Vodkát az Ukrajnát lerohanó Oroszországba.
hvg.hu