Az új német védelmi miniszter szerint nem szigetelődtek el a Leopard-vitában
Boris Pistorius szerint a német kancellár csupán mérlegeli a lehetőségeiket.
Boris Pistorius szerint a német kancellár csupán mérlegeli a lehetőségeiket.
MTI
MTI
hvg.hu
Szombaton Svédországban, vasárnap Hollandiában volt iszlámellenes tüntetés.
MTI
MTI
hvg.hu
Lemondott a helyettes főügyész is. Volodimir Zelenszkij éjszakai beszédében azt ígérte, a korrupciós botránynak személyi következményei lesznek.
hvg.hu
Maga Volodimir Zelenszkij egyelőre nem nevezett meg senkit a távozók közül.
hvg.hu
A Wagner-csoport korábbi vezetője félti az életét, és menedékjogot szeretne kapni.
MTI
Szergej Nariskin egyelőre semmivel nem támasztotta alá állításait.
MTI
Egyre több jel utal arra, hogy míg a szocdemek nem rajonganak túlzottan a harckocsikat Ukrajnának ötletért, addig a zöldek lényegesen megengedőbbek a kérdésben.
hvg.hu
A hadgyakorlatot Oroszország Dél-Afrika partjainál tartja, Kínával és a helyi haditengerészettel közösen.
hvg.hu
Annalena Baerbock külügyminiszter szerint még nem kaptak hivatalos megkeresést Varsóból.
hvg.hu
Az államfő ugyan nem nevesítette az érintetteket, ugyanakkor jelentések szerint már őrizetbe vették a területfejlesztési tárca helyettes vezetőjét, de felmerült Olekszij Reznyikov védelmi miniszter neve is, aki állítólag túlárazva szerzett be élelmiszert a hadseregnek.
hvg.hu
Valerij Geraszimov hadseregtábornok a fronton harcoló csapatok fegyelmezésének látott neki, és az előírásszerű hajvágást, illetve borotválkozást követeli meg a súlyos harcokban, kemény veszteségeket szenvedő katonáktól.
hvg.hu
Marokkó a Belarusztól vásárolt T-72B típusú harckocsijaiból küldött 20 darabot Kijevnek.
hvg.hu
Jevgenyij Prigozsin arra a felvetésre is válaszolt, hogy olyan befolyása lenne a Kreml fölött, mint amilyen Raszputyinnak volt II. Miklós cár udvartartásában.
hvg.hu
Hogyan lehet megvizsgálni, gyógyítani valakit, aki a bombázások és a folyamatos menekülés miatt sírórohamot kap? Mi alapján dől el, hogy a karjában csecsemőt tartó fiatal nő, vagy a már csak a halált váró idős asszony kapjon-e ellátást? Miért lehet valakinek fontosabb az ortodox karácsony megünneplése annál, hogy megmentsék az életét? Csigó Katalin klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és Spányik András, orvos, pszichoterapeuta, a Panoráma Poliklinika alapítója a nehéz helyzetben lévő embereknek orvosi ellátást szervező MedSpot Alapítvány segítségével már sokadik alkalommal utaztak ki Kárpátaljára, hogy az odaérkező hatalmas számú belső menekülttel foglalkozzanak. Velük beszélgettünk a magyar határtól alig pár kilométerre tomboló humanitárius válságról.
Bihari Ádám
Moszkva megtorlást helyezett kilátásba a francia pénzügyminisztérium intézkedése miatt.
MTI
Az ukránok nem erősítették meg a hírt, de a kormányzó szerint éjszaka 21 települést támadtak az oroszok.
hvg.hu
Daniel W. Swift 2019 márciusában dezertált a kaliforniai San Diegóban lévő állomáshelyéről.
hvg.hu
Az eddig Ukrajnába érkezett modern nyugati haditechnika megjelenése jelentős lépés volt, ám önmagában kevés ahhoz, hogy megfordítsa a háború menetét.
HVG
A védelmi tárca visszautasítja a német médiában megjelent értesüléseket, melyek alapján Szlovákia hajlandó lenne Ukrajnának átadni azokat a Leopard 2 harckocsikat, amelyeket Németországtól kap.
hvg.hu
Az ukrajnai háború valószínűleg nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztaloknál fog befejeződni – többek között erről beszélt Mark A. Milley tábornok pénteken.
hvg.hu