A fülledt időben nehezebben kapunk levegőt
Szerdán közvetlen fronthatással nem kell számolni. Az időnként megélénkülő nyugati széllel enyhébb levegő érkezik, a Dunántúlon már kissé frissül a levegő.
Szerdán közvetlen fronthatással nem kell számolni. Az időnként megélénkülő nyugati széllel enyhébb levegő érkezik, a Dunántúlon már kissé frissül a levegő.
Kedden ugyan gyenge hidegfronti hatás érvényesül, és a nappali felmegedés már mérséklődik, ám az igazi felfrissülés még nem érkezik meg. A zivatarok is csak átmenetileg javítanak a hőérzeten.
Hétfőn a nap második felében egy gyenge hidegfront éri el a Kárpát-medencét, de napközben még mindig a forróság teszi próbára szervezetünket.
Kedden nedvesebb légtömegek növelik meg a záporok, zivatarok esélyét, amelyek azonban most nem hoznak frissülést. Ehelyett környezetükben fülledtség rontja jelentősen a komfortérzetet - jelenti a Meteoklinika orvosmeteorológiai portál.
Csütörtökön a melegfrontra fokozottan érzékenyek tapasztalhatnak tüneteket. Egy újabb komoly hőhullám érkezik. Az UV továbbra is jelentős, a pollenallergiások viszont nyernek még egy pár napot.
Kedden gyenge hidegfronti hatás érvényesül, gyakran zavaróan erős lesz az északnyugati szél. Fejfájás és görcsös panaszok ronthatják a közérzetet.
Szerdán is folytatódik a forró nyári idő, csak kisebb körzetekben lesznek felhők az égen. A nyári napforduló közelében már 16 órát süthet a nap, az UV-sugárzás pedig 8,5 körül tetőzik.
Kedden fronthatás nem érvényesül, de az erős, helyenként viharos szél kellemetlen tüneteket válthat ki a nap folyamán. Marad a hűvös idő, elkél a réteges öltözet.
Hétfőn egy újabb hidegfront hatására erősödhetnek az arra érzékenyek tünetei, a szél pedig szinte mindenütt zavaró lesz.
A hidegfront után pénteken már gyenge melegfront terheli az arra érzékenyek szervezetét. Szombaton kettősfront, majd újra hidegfront érkezik, frontokban tehát nem lesz hiány - olvasható a Meteoklinika előrejelzésében.
Csütörtökre virradóan egy hidegfront vonul át, ami általában 3-4 fokkal frissíti fel a levegőt. A front hatására viszont fokozódhat a görcshajlam, kínzó fejfájás léphet fel, és alvászavarokkal is számolni lehet - figyelmeztet a Meteoklinika orvosmeteorológiai portál.
Fronthatás nem érvényesül pénteken, ám nedvesebb, labilis levegő tölti ki a Kárpát-medencét, így növekszik a zivatarok kialakulásának esélye. Ezek csupán átmeneti felfrissülést hoznak, utánuk fülledtség rontja a komfortérzetet.
Nem enyhül a forróság, amit egyre nehezebben viselünk. A megfelelő óvintézkedésekkel viszont könnyebbé tehetjük napjainkat.
Hétfőn az északi tájakat egy gyenge hidegfront érinti, de csupán felhősödést okoz. Marad a kánikula, sőt, egyre elviselhetetlenebbé válik.
A hét első napján hidegfronti hatás érvényesül, így az arra érzékenyeknek nehezebb napjuk lehet. A pollenhelyzet viszont kissé javul, az UV-sugárzás pedig csak rövid időre éri el az erős fokozatot.
Csütörtökön még országszerte a hőség teszi próbára a szervezetet, de a záporok, zivatarok helyenként már felfrissülést hoznak.
Noha napok óta frontmentes időnk van, az egyre fokozódó hőség egyre jobban megterheli és kimeríti a szervezetet.
Pénteken frontmentes nyári idő lesz. Noha alapvetően jótékony élettani hatások érvényesülnek, erőteljes melegedés veszi kezdetét, amire érdemes időben felkészülni.
Csütörtöktől megszűnnek a fronthatások, de ekkor még elmaradnak a megszokottól a csúcsértékek. A szervezet felfrissülhet, bár az élénk szél okozhat panaszokat.
Szerdán még továbbra is a mediterrán ciklon kettősfrontja alakítja időjárásunkat, így mind a meleg-, mind a hidegfrontra érzékenyebbek tapasztalhatnak enyhébb tüneteket.