Bajnai és Navracsics egyetértenek pár kérdésben
Bajnai Gordon szerint "az egyetértés csírája" még a Fidesz frakcióvezetőjének reagálásában is megvolt. Mint mondta, beszédében három ilyet is felfedezett.
Bajnai Gordon szerint "az egyetértés csírája" még a Fidesz frakcióvezetőjének reagálásában is megvolt. Mint mondta, beszédében három ilyet is felfedezett.
MTI
Bajnai Gordon szerint helyre kell állítani Magyarország önbizalmát, mert ez elveszett az elmúlt években, és önbizalom nélkül nem lehet országot építeni, növekedési pályára állni. A kormányfő ezért azt javasolja, hogy a parlament hosszabbítsa meg a tavaszi ülésszakot, és még a nyári szünet előtt fogadja el azokat a legfontosabb törvényeket, amelyek az ország talpra állásához szükségesek.
MTI
Ha a vasárnapi MSZP kongresszuson a szocialisták mégsem támogatják Bajnai Gordont és miniszterelnök-jelöltként kidolgozott programját, az SZDSZ a parlament feloszlatására szavaz - közölte Kovács Kálmán szerdán Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján.
MTI
A mostani helyzetben a Fidesz egy dolgot tud tenni: újra és újra a parlament feloszlatását kezdeményezi - mondta Orbán Viktor.
MTI
Az MSZP és az SZDSZ nem támogatta a Fidesz parlament feloszlatására vonatkozó kezdeményezését. Gyurcsány Ferenc nagyjából megismételte a hétvégi kongresszuson mondottakat, a Fidesz szerint az MSZP hülyének nézi az országot.
MTI
Szili Katalin szerint reális parlamenti forgatókönyv, hogy az április 6-án beterjesztett konstruktív bizalmatlansági indítványról 14-én szavazzon a Ház. Erről az Országgyűlés elnöke nyilatkozott az MTI-nek vasárnap.
MTI
"Felelős kormányt Budapesten" feliratú transzparenst emelt fel a Fidesz több képviselője, amikor a parlament hétfői ülésén az első kormánytag, Veres János pénzügyminiszter szólásra emelkedett.
MTI
Az SZDSZ szerint súlyos felelősség terheli az Országgyűlést és ezen belül azokat a képviselőket, akik nem támogatták Havasiné Orbán Mária megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára.
MTI
"Javaslataink a nagy pártok mindhárom kívánságának eleget tesznek: jóval kevesebb képviselőt válasszunk, rövidebb választási kampányban, és az új rendszer ne sértse egyik párt érdekeit se, illetve legyen arányosabb az eddigi szisztémához képest" - indokolta Magyar Bálint az MDF és az SZDSZ közös kezdeményezését. Kedden nyújtották be törvényjavaslatukat három változatban. Mindhárom egyfordulós lenne, 200 képviselőt választanának, és megmaradna az ötszázalékos bejutási küszöb. A hvg.hu a törvényjavaslat benyújtásának apropóján kérdezte Magyar Bálintot.
unknown
A politikusok azonnal dolgozzanak ki etnikai béketervet! - mondta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman kedden az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában.
MTI
Márciustól nem naponta, hanem havonta egyszer kell standolni a vendéglátóiparban, megszűnik a készpénzes fizetést 250 ezer forintban maximáló szabály, és a házipénztár rendszere is megváltozik - az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn fogadta el az Országgyűlés.
MTI
A képviselők hétfőn 353 igen, egy nem és két tartózkodás mellett támogatták, hogy a kisebbségi ombudsman kedden napirend előtt felszólaljon az Országgyűlésben.
MTI
Az Országgyűlés elutasította a parlament feloszlásáról szóló Fidesz-KDNP-javaslatot, valamint az ugyanerről szóló országos népi kezdeményezést hétfőn.
MTI
A tavaly őszi sikertelen szavazás után várhatóan hétfőn sem oszlatja fel magát az Országgyűlés, miután sem az MSZP, sem az SZDSZ nem támogatja a javaslatot, így igen szavazataival kisebbségben marad a Fidesz, a KDNP és az MDF.
MTI
A parlamentben hétfőn Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette azokat a gazdasági intézkedéseket, amelyekkel a kormány a válság hatásait szeretné mérsékelni, illetve el kívánja indítani az országot a kiegyensúlyozott fejlődés irányába. A csomag segítségével kellene kitörni (hivatalos megfogalmazás szerint) a gazdasági válság és a struktúraátalakítási kényszer kettős szorításából.
hvg.hu
Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti beszéde olyan politikai beszéd volt, amelyből hiányzott a politika, talán mert a kormányfő azt szeretné elérni, hogy a Fidesz is előálljon egy válságkezelő programmal. Politikai elemzők kommentálják Gyurcsány szavait.
MTI
A miniszterelnök szerint nagyobb gazdasági teljesítményt és a foglalkoztatás növelését kell elérni, és öt területen azonnali változásokat. Az ellenzék kivonult a folyosóra. Bejelentések sora: egyebek mellett növekvő áfa, csökkenő munkáltatói tb-járulék, átalakuló nyugdíj- és szociális rendszer.
MTI
MTI
hvg.hu