Fotó: Villám csapott a pécsi tévétoronyba
Az Időkép olvasója kapta el a pillanatot.
Szépen halad a pécsi magasház március végén indult bontása, a kivitelező megkezdte a 14. szint elbontását.
MTI
Emberölés miatt indított eljárást egy 60 éves pécsi férfi ellen a rendőrség, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy az belehalt sérüléseibe – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
A fertőzés miatt ragacsos nedvet eresztő fák bosszúságot okoznak a pécsi autósoknak, lakástulajdonosoknak – írja a Dunántúli Napló. A védekezés nem egyszerű, lemosni sem könnyű a szennyeződést.
hvg.hu
Mintegy 370 millió forintos beruházással bővíti termelési kapacitását és telephelyét a pécsi Somapak Csomagolástechnikai Gépgyártó Kft.
hvg.hu
Egy 24 éves pécsi férfi a gyanú szerint az utcán és otthonunkban is megverte élettársát, aki életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A férfit éjjel fogta el a rendőrség.
hvg.hu
A pécsi Magasház tizenhetedik emeletet bontják már. Az egykor huszonöt emeletes tornyot szintről szintre tüntetik el. A város legmagasabb épülete immár az uránvárosi tizenhét emeletes társasház.
hvg.hu
300 millió forintos kártérítési pert indított a pécsi önkormányzat a Zsolnay ellen egy korábbi ingatlanügylet miatt.
MTI
Kihirdették a Csontváry Múzeum pályázati eredményeit, melyek közt az egyik befutó az alcsúti arborétumban található tekintélyes libanoni cédrus köré tervezett stadion formájú múzeum lett.
hvg.hu
Nyolc, illetve öt év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit és egy nőt az asszony 13 éves lányának sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt pénteken, nem jogerősen a Pécsi Törvényszék. A két felnőtt kitalálta, hogy a lányt nevelési célzattal kikötözik, leitatták és a férfi molesztálta. A nő és a férfi is felmentését kérte a bíróságon.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A péntek hajnalban történt balesetben összesen heten sérültek meg.
MTI
A Dunántúli Napló szerint a Pécsi Holding megbízott egy vállalkozót a Pécs-Pogányból történő müncheni járatindítás előkészítésével. Valószínűleg a kifutópályát is meghosszabbítanák. Pogány község polgármestere a sajtóból értesült a tervről.
hvg.hu
A mentők sokáig küzdöttek érte, de nem tudták megmenteni a Pécsen elütött férfit.
hvg.hu
Bizonyos érdekkörök hónapok óta tudatosan készültek arra, hogy lecseréljék a Zsolnay-gyár többségi tulajdonosát, aki saját vagyonából több mint egy milliárdot tett be a cégbe. És most, amikor a cég milliárdos uniós megbízásokra tehetne szert, pillanatokon belül vagyonfelügyelőt kaphat maga fölé.
G. Tóth Ilda
A többségi tulajdonost hozzák hírbe, mint aki el tudja intézni.
MTI
A manufaktúra 413 milliós hitelét május 18-án mondta fel az MFB.
hvg.hu
A pécsi polgármester engedély nélkül használta a kék villogót.
hvg.hu
A pécsi közgyűlés Ledina Kerámia Kft. néven hozott létre céget, hogy a Zsolnay felszámolása esetén tovább működtessék a másfél évszázados gyárat. Odaszerződtek azok, akik kedd reggel benyújtották felmondásukat a Zsolnaynál.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy közvetítő cég közreműködésével vásárolt az elérhetőnél drágábban buszokat a pécsi közlekedési cég. Egyre több a gyanús körülmény - írja a Népszabadság.
Népszabadság Online