Bödőcsnek a Holt Költők Társasága ugrott be az oktatás helyzetéről
A humorista a kormánynak és az ellenzéknek is üzent.
A humorista a kormánynak és az ellenzéknek is üzent.
hvg.hu
A tanári béremelésre szükség van, de nem lehet a gyerekek rovására polgári engedetlenségi mozgalmat indítani - magyarázta Kövér László. Arról is beszélt, hogy szerinte orosz-amerikai háború folyik.
MTI
MTI
hvg.hu
Országos pedagógussztrájkra biztat a mozgalom, a Facebookon azt kérik, a szülők a szolidaritás jegyében ne küldjék iskolába a gyerekeiket.
hvg.hu
A fideszes házelnök a Párbeszéd-frakció tagjainak öltözködésébe kötött bele, szerinte az nem méltó a parlamenthez. Jámbor András kockás inget húzott, kiállásként a tiltakozásuk miatt kirúgott tanárok mellett. Ráadásul azt vetette a kormány szemére, hogy hazudik, de a válaszadó államtitkár szerint nem is.
hvg.hu
Több százan öltöttek kockás ruhát, hogy szolidaritást vállaljanak a sztrájkjog ellehetetlenítése miatt polgári engedetlenséget választó pedagógusokkal.
hvg.hu
A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai közül is többen csatlakoztak a polgári engedetlenségi akcióhoz. A tankerület ezt azonban nem vette jó néven.
hvg.hu
A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumnál a tanárok és a diákok is tiltakoztak.
hvg.hu
Azoknak segítene Ember Márk, akiknek nincs lehetőségük színházjegyre költeni.
hvg.hu
Totyik Tamás, az érdekképviselet alelnöke szerint a pedagógusok körében komoly megélhetési válság alakul majd ki.
hvg.hu
Túl gyakori, hogy már lezajlott vagy elkövetkező közéleti események értékelésekor a sikertelenség vagy a leendő sikertelenség okait soroljuk – írja a hvg360-on olvasható cikksorozatában a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója. Szerinte fontos, hogy ne a sikertelenség, hanem a lehetőségek narratíváját építsük a közéletben. Legújabb írásában a pedagógustiltakozásokat hozza fel példaként.
Kapronczay Stefánia
A pécsi diákközösség virrasztást szervez az oktatásért szeptember 27-én, amelyen nemcsak a miskolci Herman Ottó Gimnázium felmentett igazgatóhelyettese mellett állnak ki az egybegyűltek, hanem az oktatás jövőjéért és természetesen a pedagógusokért is.
hvg.hu
A pécsi Cserepka Iskola szülői közössége támogatja a sztrájkoló tanárokat: alig van gyerek, akire a munkabeszüntetés két napjában felügyelni kell.
hvg.hu
Az eseményt október 5-én tartják, Budapesten.
hvg.hu
Az oktatást nehéz rendőri mintára szervezni, bármennyire is megvan erre a késztetés a területet irányító belügyminiszterben és az ő elvárásaihoz igazodó tankerületek vezetőiben.
Plusztámogatást szavaztak meg a képviselők az Illyés Gyula Gimnázium Alapítványának, hogy ha kell, segíteni tudjanak a polgári engedetlenséggel tiltakozó tanárokon.
hvg.hu
A PSZ és a PDSZ kimerítette az összes hazai jogorvoslatot ezért fordulnak most a strasbourgi bírósághoz.
hvg.hu
Az iskolában 22 tanár szüntette be a munkát, míg aláírásával 25 pedagógus támogatta az akciót.
hvg.hu
A Kölcsey Ferenc Gimnázium diákönkormányzata is levelet adott át az iskola pedagógusainak.
hvg.hu
A munkabeszüntetés miatt megfenyegetett kollégáikkal vállalnak szolidaritást.
hvg.hu
Egyedi módját választotta a tiltakozásnak egy budapesti pedagógus. Mint írta, négygyerekes apaként nem teheti meg, hogy polgári engedetlenséggel az elbocsátását kockáztassa, de látható módon ki akarja nyilvánítani a véleményét.
hvg.hu