Jövőre függetlenként indulhat a választáson a Fideszből kitett csepeli polgármester
Nem fogadta el a Fidesz Borbély Lénárd tagfelvételi kérelmét a csepeli szervezetbe, a politikus így 21 év után kikerült a pártból.
Nem fogadta el a Fidesz Borbély Lénárd tagfelvételi kérelmét a csepeli szervezetbe, a politikus így 21 év után kikerült a pártból.
hvg.hu
A kormánypárt országos választmányának elnöksége nem fogadta el Borbély Lénárd tagfelvételi kérelmét az újjáalakult csepeli szervezetbe.
hvg.hu
Sinka Imre továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ő semmilyen formában nem fogja aláírni a helyi iskolához tartozó ingatlanok átadását.
hvg.hu
Interjút adott a Blikknek az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje, ebben pedig keményen bírálta a Jobbik korábbi és a DK jelenlegi elnökét.
hvg.hu
Filemon Mihály állítja: már 2017-ben pályázott, így ha már akkor megkapta volna a pénzt, akkor még évekig lehetett volna gyönyörködni a lombokban.
unknown
Talárovics László azt mondta, még soha nem fordult vele elő ilyen.
hvg.hu
Jevgenyij Rojzmant többek között azzal vádolják, hogy a bebörtönzött politikai aktivistához, Alekszej Navalnijhoz köthető „szélsőséges szimbólumokat” terjesztett a VKontaktye profilján.
hvg.hu
A bíróság szerint a merényletnek nem volt politikai jellege.
MTI
A Blikk által megszólaltatott bátonyterenyeiek tudtak volna jobb helyet a pénznek.
hvg.hu
Az ingatlan ára 129 ezer euró, azaz nagyjából 50 millió forint.
hvg.hu
Egy friss törvény lehetővé tette az egyházaknak, hogy olyan épületek tulajdonjogát kérjék maguknak, amikben hitéleti, szakrális, vagy köznevelési feladatokat látnak el. A kübekházi iskola és óvoda nem volt az egyházé soha – csupán a fenntartói jogokat kapták meg korábban.
hvg.hu
1965 szeptemberétől tanácselnökként, 1990 októberétől polgármesterként irányította a Pest megyei települést.
MTI
Pásztor Bélát még 1965-ben választották meg Veresegyház tanácselnökévé.
hvg.hu
Az ügyben a város önkormányzatának vezetése feljelentést tett.
hvg.hu
Bocsánatot kért a torontói lakosoktól, de mindenekelőtt feleségétől, akivel 40 éve házasok.
hvg.hu
Veres Pál távozik, ha ezáltal a Miskolci Egyetem hallgatói visszakerülhetnek a programba.
hvg.hu
A városvezető úgy érzi, hogy nem tud tovább küzdeni a Fidesz és az azzal kollaboráló helyi politikusok ellen.
hvg.hu
Rontja a falusi házak panorámáját a hatalmas szerelőcsarnok. Kellene egy teherpályaudvar, de senki sem akar a közelében lakni. Ilyesmik váltanak ki tiltakozást Türingiában, a Debrecenben elhíresült CATL múlt hét óta működő akkumulátorgyárának környékén.
Az ügyészség szerint a településvezető az állásukat féltő beosztottjaival hamis bizonylatokat íratott alá, mintha az összegeket ők vették volna fel, pedig a pénzek hozzá kerültek.
hvg.hu