Naponta már 100-200 embert ölnek meg Szíriában
Szíriában naponta már 100-200 áldozata van a harcoknak - közölte az emberi jogok szíriai megfigyelésével foglalkozó szervezet.
Szíriában naponta már 100-200 áldozata van a harcoknak - közölte az emberi jogok szíriai megfigyelésével foglalkozó szervezet.
A Szíriában kialakult polgárháborús állapotok miatt nehéz helyzetbe jutott, nélkülöző lakosság megsegítését szolgáló adománygyűjtésre szólít fel a Magyar Vöröskereszt - közölte a szervezet.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (CICR) úgy véli, hogy a szíriai harcok már polgárháborús helyzetet jelentenek, és az összes érintett felet arra figyelmeztette, hogy "tiszteletben kell tartani a nemzetközi humanitárius jogot".
A szíriai lázadás kezdete óta a leghevesebb harcok dúltak vasárnap este Damaszkusz több negyedében - közölte az ellenzéki Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.
Az ENSZ békefenntartó műveleteinek vezetője szerint Szíriában már polgárháború van, a kormány városokat és nagy területeket veszített el.
Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja Damaszkuszt hibáztatta a Biztonsági Tanács csütörtök esti ülésén béketervének kudarcáért, és azt mondta: felelniük kell tetteikért azoknak, akik akadályozzák a konfliktus megoldását.
Juhász Oszkárnak, Gyöngyöspata jobbikos polgármesterének a lemondását követelték mintegy százan a Heves megyei községben hétfőn tartott demonstráción.
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának pénteki rendkívüli ülése után kiderült: bűncselekmények gyanúja merült fel az ATV által csütörtökön nyilvánosságra hozott jobbikos hangfelvétellel kapcsolatban. Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere, aki korábban tagadta, hogy az ő hangja lenne a felvételen, azt mondta: véderősökkel beszélgetett az ominózus hangfelvételen, és az ügyben már tavaly feljelentést tett a gyöngyösi rendőrségen.
A szíriai ellenzék felfegyverzése totális polgárháborúhoz vezetne - jelentette ki az egyiptomi külügyminiszter, akit a MENA hírügynökség idézett. Mohammed Amr szerint esélyt kell adni az Arab Liga béketervének.
A szíriai biztonsági erők központjait támadták dezertőrök vasárnap hajnalban Damaszkusz körzetében, miközben a hadsereg folytatta offenzíváit a lázadó városok, főként Homsz ellen, amelyet újabb heves tüzérségi támadás ért - közölték ellenzéki aktivisták és egy jogvédő szervezet.
A guatemalai igazságszolgáltatás történelmének legnagyobb büntetését, fejenként 7710 év börtönt szabott ki a guatemalai törvényszék kedden az egyik 1982-es polgárháborús mészárlás öt elkövetőjére.
Ajman az-Zavahri, az al-Kaida terrorhálózat vezetője támogatásáról biztosítja a szíriai felkelést egy új videoüzenetben, amelyet feltettek több dzsihádista honlapra - jelentette vasárnap az iszlamista internetes oldalak figyelésére szakosodott SITE amerikai csoport.
Úgy tűnik, sikeresen túlélték a líbiai polgárháborút az ókori római épületek, de az országban talált műtárgyak sorsa bizonytalan.
A szíriai hadseregből dezertált katonák támadása a légierő hírszerzési részlegének a központja ellen azt jelzi, hogy a közel-keleti arab országban már nagyon is polgárháborúra hasonló állapotok vannak kialakulóban - jelentette ki csütörtökön Moszkvában szerdán az orosz külügyminiszter.
Több mint huszonkétezer olyan iraki tért vissza hazájába Szíriából az elmúlt három hétben, akik korábban az Irakban dúló erőszak elől menekültek a szomszédos országba - közölte kedden az ENSZ.
Bűnösnek mondta ki a volt libériai elnököt emberiesség elleni bűnökben a Sierra Leone-i háborús bűnöket tárgyaló különleges ENSZ-bíróság csütörtökön Hágában. Charles Taylort a Sierra Leone-i polgárháborúban, 1996 és 2002 között elkövetett szörnyűségek miatt vonták felelősségre. Egyes források szerint 120 ezren haltak meg a háborúban.
Őrizetbe vettek tizennégy embert csütörtökön Damaszkuszban, köztük a rendszerellenes megmozdulások egyik jelképévé vált bloggert, Razzan Gazzávit és Mázen Darvis újságírót - közölték ellenzéki források. Közben hat román nőt telepítettek haza csütörtökön Szíriából, saját kérésükre.
Szíria polgárháború felé halad, a harcok pedig egy regionális konfliktushoz vezethetnek - idézte Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt kedden a Euronews hírportál.
A szunniták elleni hadjárattal és felekezetek közötti háború szításával vádolta meg a síita Núri al-Máliki iraki kormányfőt Tárik al-Hasemi alelnök.
Első alkalommal állt a bírák elé korábbi államfő a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon: hétfőn megjelent a testület előtt Laurent Gbagbo volt elefántcsontparti elnök, akit emberiesség elleni bűnökkel vádolnak.