Visszavonatná Juhász Péter Pál kitüntetését Dunakeszi polgármestere
Az ellenzék korábban már kezdeményezte, hogy vegyék le a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kitüntetését, de akkor a kormánypárti többség ezt leszavazta.
Az ellenzék korábban már kezdeményezte, hogy vegyék le a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kitüntetését, de akkor a kormánypárti többség ezt leszavazta.
HVG
A Tisza elnöke szerint a Szőlő utcai fejlemények után a kormány nem maradhat hivatalban, le kell mondania, és előrehozott választásokat kell tartani.
HVG
A négyévnyi ellenzéki politizálás után visszatérő 71 éves cseh kormányfő hárompárti kormányzásra készül.
HVG
A tervekkel ellentétben a közeljövőben biztosan nem lesz kulturális központ a Budapest VIII. kerületében található Gutenberg-ház alsó szintjein, egyelőre ugyanis feloldhatatlannak tűnik az ellentét a lakók és az ötletgazda, az L. Simon Lászlóhoz köthető alapítvány között. A szervezet az elmúlt években újabb ingatlanokat vásárolt a társasházban, hogy növelje a szavazati arányát, de így sem került többségbe, azaz nem tudta átvinni a beruházással kapcsolatos akaratát a lakógyűlésen. Az egyik közpénzből vásárolt lakásba L. Simon László lánya költözött be, aki az alapítvány tájékoztatása szerint „piaci bérleti díjat” fizet az ingatlan használatáért.
Ács Rezső 2023-ig vezette Szekszárdot, 2020-ban derült ki, hogy súlyos beteg.
HVG
„Liberális feltámadásként” ünneplik az új bukaresti főpolgármester, Ciprian Ciucu választási győzelmét Romániában. Az előzetes felmérések szerint csak harmadik befutóként mért politikus a december 7-i voksoláson váratlanul előzött meg mindenkit, és a szavazatok 36,16 százalékával megszerezte a mandátumot.
Közeledik az év vége, így a HVG-n idén is olvasóink segítségét kérjük, hogy eldöntsük, mely események és kik tették olyan emlékezetessé 2025-öt. Ezúttal az antihősök rangsorolásában kérjük olvasóink segítségét, döntse el ön, ki érdemelte meg a legjobban a citromdíjat!
Bohár már Washingtonban is Orbánnal utazott, Rogánék úgy tesznek, mintha az influenszerek utaztatása teljesen magától értetődő lenne.
HVG
Az egyik, hogy Orbán Viktor is vállalja a vitát.
HVG
Az elemző szerint a címkézés politikai érdek, azt azonban elismeri, hogy semlegesség nincs. De ettől még a függetlenség létezik.
HVG
Washington szerint ez is a Maduro-rezsim aljasságának számlájára írható.
HVG
Felforgatja a kormánypárt az őszi ülésszak végét, így december 10-én tárgyalják rendkívüli ülésen a Budapestnek nyújtandó segélyhitelről szóló törvényt, de beiktatnak még egy rendkívüli ülést 17-ére is, hogy mindennel végezhessenek.
HVG
A Trumpék által pénteken bemutatott dokumentum nagyrészt összhangban áll a Kreml elképzeléseivel – állítja Dmitrij Peszkov.
HVG
Idén 15 képviselő maradt teljesen néma az Országgyűlésben.
HVG
Az elnök szerint az oroszok számára elfogadható a tervezet.
HVG
A Nicursor Dan államfővé választása miatt kiírt időközi választás győzteséről ugyanakkor közismert, hogy nincs jóban a volt főpolgármesterrel.
HVG
Tolnanémediben, Vereben, valamint Héderváron is új vezetőt választottak a helyiek, két helyen a képviselőkről is szavaztak.
HVG
Dobrev Klára elmondta: lehet őket „kékfideszezni, bohócozni, hazaárulózni, három százalékozni, akármit hazudni rólunk, mi itt voltunk, itt vagyunk és itt is leszünk.”
HVG
A beosztottak közül az kérhet tőle új autót, akinek régebbi járműve van – mondta.
HVG
A miniszterelnök saját bevallása szerint „farkasalvást” alkalmaz, azaz gyakran nagyjából csak 5-10 perceket alszik. A nagyobb tárgyalások előtt viszont rendesen alszik, hogy jól tudjon tárgyalni.
HVG