Bajban a brit miniszterelnök, a kabinetfőnöke után távozott a kommunikációs igazgatója is

Nagyon úgy néz ki, hogy az Epstein-ügy döntheti be a mostani brit kormányt.

  • HVG

Bejelentette lemondását Tim Allen, Keir Starmer brit miniszterelnök kommunikációs igazgatója – írja a Sky News.

Allen alig 24 órával a miniszterelnök kabinetfőnökének lemondása után távozott.

„Úgy döntöttem, félreállok, hogy felépülhessen egy új stáb” – indokolta döntését Allen, aki korábban Tony Blairnek dolgozott 1992 és 1998 között, és csak tavaly szeptemberben lépett hivatalba mint Starmer kommunikációs igazgatója.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Epstein-ügy András herceg botrányain felül is komoly hullámokat vetett a brit közéletben, miután kiderült, hogy Peter Mandelson volt miniszterelnök-helyettes és későbbi washingtoni brit nagykövet szoros kapcsolatban állt és kormányzati titkokat, bennfentes információkat osztott meg a 2019-ben meghalt pedofil milliárdossal.

Mandelsont Starmer miniszterelnöksége idején nevezték ki nagykövetnek, és ebben jelentős szerepet vállalt a miniszterelnök kabinetfőnöke, Morgan McSweeney, aki kitartóan lobbizott annak érdekében, hogy az egykori kormányfőhelyettes kapja meg a posztot.

McSweeney, aki kabinetfőnöki minőségében Keir Starmer miniszterelnök Downing Street-i stábjának legmagasabb beosztású vezetője volt, lemondó nyilatkozatában úgy fogalmazott: Mandelson kinevezése olyan léptékű hiba volt, amely kárt okozott a kormányzó Munkáspártnak, az országnak és általánosságban a politikába vetett bizalomnak.

Elismerte azt is, hogy ő tanácsolta Mandelson kinevezését a washingtoni nagyköveti posztra – amely a brit diplomáciai szolgálat hagyományosan legfontosabbnak tartott külszolgálati tisztsége –, és ezért teljes mértékben vállalja a felelősséget.

Tim Allen nem említette meg az Epstein-ügyet a távozását bejelentő közleményében, ugyanakkor az időzítést nehéz véletlennek tekinteni, habár tény az is, hogy Starmer hivatala nagy étvággyal fogyasztja a kommunikációs igazgatókat: Allen a negyedik, aki szűk egy év leforgása alatt távozik a posztról.

„Sok sikert kívánok a miniszterelnöknek és csapatának” – írta, bár kérdés, hogy komolyan gondolta-e, mivel a kilépése egész biztosan súlyos csapás a már így is a székéért küzdeni kénytelen Keir Starmer számára.

https://hvg.hu/vilag/20260206_epstein-starmer-keir-peter-mandelson-aktak-jeffrey-botrany-dokumentumok-miniszterelnok

Hozzászólások