Holger Stark állítását a szolgálat nem erősítette meg. Az információ azért is érdekes, mert az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség évekig lehallgatta Angela Merkel akkori kancellár mobiltelefonját.
A Tisza Párt tervei a kampányra és a kormányzásra – ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót Magyar Péter hétfő délutánra. Az ellenzéki párt elnöke mindössze pár órával azután állt ki a sajtó elé, hogy Orbán Viktor értékelte az elmúlt egy évet, és elmondta, mit vár 2026-tól. Magyar elmondta, mikor jelenthetik be a kulcsterületek szakértőit, beszélt arról, milyen minisztériumokat állítanának fel, szóváltásba került a kormánypárti médiumok képviselőivel, és hosszan kommentálta a miniszterelnök délelőtti szereplését is. Percről percre követtük az eseményt.
A miniszterelnök évente egyszer tart a kormányinfóra emlékeztető sajtótájékoztatót, a független média képviselői gyakorlatilag csak ilyenkor tudják kérdezni Orbánt. Bár jellemzően az eseményt decemberben, az ünnepek előtt tartják, ezúttal az újév első munkanapján állt ki két és fél órára miniszterelnök. Állást foglalt Venezuelával kapcsolatban és elmondta, hogy folyamatban van a pénzügyi védőpajzs részleteinek kidolgozása. A Szőlő utcai botrány, illetve az eltűnt MNB-milliárdok ügyében azt ígérte, nem maradnak majd el a felelősségre vonások, de egyelőre zajlanak a vizsgálatok. Percről percre követtük az Orbáninfót.
Mette Frederiksen azután szólalt meg újra Grönlanddal kapcsolatban, hogy Stephen Miller felesége amerikai zászlóval illusztrálta a szigetet egy, a közösségi médiában posztolt térképen.
Zohran Mamdani első intézkedései közé tartozott, hogy elődje utolsó rendeleteit eltörölje, köztük olyat is, aminek kiiktatásával az izraeli kormány szerint az antiszemitizmust táplálja. A polgármester ezzel együtt azt mondja, az antiszemitizmus elleni küzdelmet nagyon komoly ügynek tartja.
A magyarok 81 százaléka szerint hazai többségi tulajdonra lenne szükség a kiskereskedelemben. A hadiiparról csak 68 százalék gondolja ezt. Legalábbis a Szuverenitásvédelmi Hivatal obskúrus felmérése szerint.
Moszkva azt állította, az ukránok Vlagyimir Putyin rezidenciája elen indítottak dróntámadást. Az állítást épp akkor tették, amikor Zelenszkij ukrán elnök Donald Trumppal tárgyalt. A CIA szerint nem volt ilyen támadás.
A ciprusi elnökség prioritásai között szerepelnek a versenyképességet erősítő reformok, Ukrajna további támogatása, valamint az illegális migráció elleni fellépés.
A polgármester a BKV kelenföldi buszgarázsában értékelte az óévet, és köszöntötte az újat, ami szerinte felszabadulást hozhat a kormányzati sarcpolitika és elnyomás alól. Kiegyezésben bízik, de nem a jelenlegi kormánnyal, és azt kívánta, az ország és a főváros együtt emelkedjen.
Újévi beszédében Magyar Péter megfogalmazta a 2026-os választás tiszás politikai üzenetetét és tétjét: békés népszavazás Magyarország jövőjéről, de egyúttal ítélet is. A Tisza elnöke elárulta, mi lesz leendő kormánya egyik első, drasztikus lépése, és fenyegető üzenetet küldött annak, „aki szembefordul a magyar nép akaratával”.