IDEA-felmérés: három minisztere is népszerűbb Magyar Péternél
A Fidesz politikusai ugyan csak sereghajtók, de közöttük még mindig Orbán Viktor a legkedveltebb.
A Fidesz politikusai ugyan csak sereghajtók, de közöttük még mindig Orbán Viktor a legkedveltebb.
HVG
Elismeri a kar elnöksége, hogy a Völner–Schadl-ügyben feltárt korrupciós tevékenység súlyos ügy, ám szerintük ettől még a politikusoknak nem kellene „maffiázni”, a közvéleménynek pedig általánosítani.
HVG
A súlyos gazdasági bűncselekményekkel vádolt volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek korábban az Orbán-kormány adott menedékjogot.
A batidai vadászkastély melletti erdőben épült sportpálya néhány éve jelent meg a műholdképeken. Az erdőnek minősített területen engedély nélkül nem lehet építkezni.
HVG
Az országgyűlési képviselők fizetését 40 százalékkal csökkenti a Tisza törvényjavaslata, a bizottsági elnökök és alelnökök, frakcióvezetők és helyetteseik is be kell érjék jóval kevesebbel, mint most. A fővárosi képviselőknek teljesen megszűnik a benzinkártya, és kifizettetik a politikusokkal a mobilszámlájukat is. A frakciók költségkeretét is megvágják.
Budapesti központot épít fel és jogászi hálózatot toboroz első körben a Védvonal – árulta el a szerveződés vezetője, Czunyiné Bertalan Judit, aki Orbán Viktortól kapta a megbízást.
HVG
Az iskolafenntartó központ minden segítséget megad a kormányzati vizsgálathoz, amúgy szerintük szükség van rájuk. A Tisza-kormány június 15-ig jogszabályi változtatásokkal is készül.
HVG
Az egymilliárd forintot is elérheti az uradalom működtetésének költsége: parkfenntartás, biztonsági emberek, rezsi, személyzet, állagmegóvás és folyamatos karbantartás.
HVG
A tavaly év végén bezárt Szőlő utcai intézmény egykori dolgozói nehezen találnak munkát, más, hasonló profilú intézményekbe sem veszik fel őket, mintha billog lenne rajtuk – számolt be egy érintett.
HVG
Orbán Viktor nélkül nagyon komoly ellentétek lehetnek a párton belül – jósolta a volt miniszter.
HVG
Államtitkári kinevezése után a Fidesz politikai tűz alá vette Tóth Gábort, akit Magyar Péter úgy védett meg, hogy látványosan összefeszült Gulyás Gergellyel a Parlamentben. De mit tett vagy nem tett 2006 őszén Tóth? Milyen feladatok várnak rá most, mit kezd például a TEK speciális helyzetével, és hogyan integrálhatja a rendőrségi munkát a Tisza-kormány által alapvető feladatnak tekintett elszámoltatásba?
Velkey György László súlyos problémának tartja, hogy a korábbi pár százról a kormányváltás idejére több mint ezerre nőtt a kiadott diplomata-útlevelek száma, a Fidesz szerint ez természetes, hiszen az ország nemzetközi kapcsolatai is folyamatosan bővültek 2010 után.
HVG
A Fidesz frakcióvezetője azt is elmondta, hogyan érzi magát ellenzéki szerepben, és hiányoznak-e a kormányinfók.
HVG
A Tisza Párt pedig közel azonos időpontban, a fideszes szabadegyetem közelébe szervezi saját táborát.
HVG
Székesfehérvár polgármestere örülne, ha a piaci szempontok nagyobb arányban jelennének meg az élsport támogatásában, mert sokan eleve adottnak vették a taotámogatásokat. Azt is elmondta, hogy három komolynak tűnő jelentkező van a Videoton futballklubra.
HVG
A slimfit póló maradt, a koptatott farmert egy fehér nadrág váltotta.
HVG
Margus Tsahkna szerint „nagyon jó jel”, hogy Magyar Péter kormánya „rendkívül realista” lépéseket tesz.
HVG
Az alapítói sorában Orbán Viktort tudó Béketanács Világbanknál vezetett alapja üres, a tanács privát bankszámlájának egyenlege egyelőre ismeretlen. Magyarország első körben nem vállalta a tagdíj befizetését, így ekkor csak ideiglenes tagságot kapott.
HVG
A fideszes politikusnak továbbra sem tetszik, hogy a 2006-os rendőri túlkapások idején budapesti főkapitány-helyettesként dolgozó Tóth Gábor rendészeti államtitkár lesz a Magyar-kormányban.
HVG
A miniszterelnök és a Fidesz frakcióvezetője a padok között állt le vitázni, miután összekülönböztek az őszödi beszéden és Tóth Gábor rendészeti államtitkár kinevezésén.
HVG