Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Az utódjaikról egyelőre nincs hír.
Az utódjaikról egyelőre nincs hír.
HVG
A Tel-Aviv – Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.
HVG
A volt miniszterelnök arra reagált, hogy a kormány eltávolíttatta a Nemzeti Hitvallást a közintézmények falairól.
HVG
Szkaliczki Tünde Zuglóban felelt volna a parkokért, zöldfelületekért, de nem fogadta el a megízatást. Azóta a korrupciós ügy miatt rács mögé került.
HVG
Érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza az Alkotmánybíróság a Kúria elnöke, Varga Zs. András indítványát a Bírák Etikai Kódexének megsemmisítéséről. A bírósági törvény erre vonatkozó részét sem tartották Alaptörvény-sértőnek, inkább az Országgyűlésnek szabtak ki jogszabály-pontosítási feladatot. Ezzel a legfontosabb jogi intézmények közötti újabb csörte ért véget, ismét Varga Zs. vereségével.
Matolcsy az összeg nagy részét szabadságmegváltás jogcímen vette fel, ami azt jelentené, hogy a 12 évig tartó elnöksége alatt jóformán alig volt szabadságon, de ez most hirtelen a jegybanknál is gyanús lett.
HVG
A miniszterelnök összegezte a kormányülés legfontosabb döntéseit.
HVG
A kutatás készítői szerint egyértelműen Donald Trump miatt kezd elveszni a bizalom.
HVG
Szerinte nem járnak be a plenáris ülésekre, és más, a képviselői munkakörhöz tartozó feladatokat sem végzik el.
HVG
Úgy tudjuk, korábban már kitűztek egy időpontot a találkozóra, ezt azonban később elhalasztották.
HVG
Az exminiszter által vezetett Kulturális és Innovációs Minisztérium mindeközben százmilliókkal támogatta a prímás köreit is.
HVG
Az orosz külügyi szóvivő szerint álláspontjukat arra alapozzák, hogy az ukránok jogilag nem rögzítették a kötelezettségvállalásaikat.
HVG
HVG
MTI
Radnai Márk arra reagálva idézte fel, hogy mikkel próbálták lejáratni, hogy a Fidesz képviselői a Parlamentben a Tiszát vádolták gyűlöletkampánnyal.
HVG
Az eddig megengedettnél másfélszer több sürgős tárgyalást és rendkívüli eljárást a 8 ezer milliárdos uniós forrás lehívásához tartja elengedhetetlennek a kormánypárt.
HVG
Egyetlen olyan nagy demográfiai csoport sincs, amelyben a Fidesz támogatottsága akár megközelítené a Tiszáét.
HVG
A megyei közgyűléseknek a jelen formájukban nincs sok értelmük, az iskolák visszavételét pedig a kisebb városok is simán meg tudnák oldani – derült ki kedden a Dugattyúsban azon a beszélgetésen, ahol vidéki polgármesterek osztották meg véleményüket az önkormányzati rendszer jövőjéről.
Hét óra alatt újulhat meg a Fidesz szervezete a párt szombati „munkakongresszusán”, lesz ami eltűnik, bővülhet az országos elnökség, de pártelnökjelöltből idén is csak egy részvételére számít Havasi Bertalan kommunikációs igazgató.
HVG
HVG
MTI
A miniszterelnök szerint a Fidesz-kormány ezzel akart anno megfelelni a migránspaktumnak.
HVG
Az amerikai elnököt a himnusz előtt megmutatták az óriáskivetítőn, ez nem tetszett a közönség egy részének.
HVG