Sedacur forte

"A nyilvános megszégyenülés sokak rémálmaiban szerepel"

Önmagunk és tudásunk prezentálása egyáltalán nem fejeződik be az iskolaéveinkkel együtt, sőt, lényegében erről szól az életünk. A megmérettetés folytatódik a munkahelyen – immár sokkal nagyobb téttel. Nemcsak arról van szó, hogy nap mint nap teljesítenünk kell, hanem arról is, hogy amit csinálunk, arról időről időre beszélnünk kell mások előtt.

hvg.hu Tech

Ez a Prezi következő nagy dobása

A vancouveri TED konferencián debütált a Prezi a kiterjesztett valóságra épülő koncepciója, a Prezi AR. Ebben a prezentációk az előadót körülvevő világból épülnek fel, így a valóság és a virtuális valóság találkozik az előadásokban. Szintén a napokban indult el a Prezi új prezentációs rendszere, a Prezi Next is.

HVG Extra Business Business magazin

Megmutatjuk a hatásos prezentáció 11 titkát

Naponta harmincmillió prezentáció hangzik el a világban. Közülük vajon hány éri el a célját, és hány sarkall cselekvésre? Hány végződik úgy, hogy a székükből felpattanó hallgatóság tagjai alig várják, hogy munkához láthassanak és megváltsák a világot?

HVG Extra Business Business magazin

Hogyan prezentáljunk adatokat?

Prezentáció során az egyik legnagyobb kihívás az adatok vizualizációja. A kivetített Excel-táblán és a háromdimenziós kördiagramokon túl is van élet, sőt ott kezdődik igazán.

HVG Szemináriumok & Konferenciák

6 tipp a tökéletes prezentációhoz

Valljuk be, a legtöbben nem szívesen adunk elő. Sokan félünk a nyilvános beszédtől: pedig gondolataink, ötleteink átadásán és figyelemfelkeltő, lebilincselő előadásán nemcsak személyes, de üzleti sikereink is múlnak. Fogadjuk meg Gina Barnett TED előadó-felkészítőjének tanácsait, és álljunk magabiztosan közönsége elé!

MTI Vállalkozás

Hat és fél magyarországnyi tömeg használja már a Prezit

Havonta 1,1 millió új felhasználó csatlakozik a Prezihez. A velük együtt mostanra 65 milliós számú felhasználótömeg a világ legnagyobb nyilvános prezentációs adatbázisát, több mint 200 millió nyilvánosan elérhető prezit hozott létre. A közösség által készített preziket összesen több mint egymilliárdszor nézték meg – mondta egy évösszegző interjúban Árvai Péter cégvezető.

hvg.hu Tech

3 remek eszköz prezentációk készítéséhez

Legtöbben a PowerPointot használják prezentációk készítéséhez, de egyre többen vetik be a magyar startupként induló Prezi megoldását is. Más eszközöket viszont kevesen ismernek, pedig a DragonWeben megjelent írás szerint mindkettőnél van egyszerűbb és intuitívabb, ráadásul teljesen ingyenes lehetőség is.

1 2
160 000 000 éves tengeri ragadozó maradványait tárták fel Chilében

160 000 000 éves tengeri ragadozó maradványait tárták fel Chilében

Változik a Shazam, jönnek a YouTube-linkek

Változik a Shazam, jönnek a YouTube-linkek

Rengeteg taxis tűnt el a fővárosi utakról

Rengeteg taxis tűnt el a fővárosi utakról

Az orvoskamara szerint le kellene állítani a halasztható műtéteket a járványkórházakban, mielőtt még nagyobb baj lesz

Az orvoskamara szerint le kellene állítani a halasztható műtéteket a járványkórházakban, mielőtt még nagyobb baj lesz

Magyar filmek miatt perelték a YouTube-ot, a bíróságon jött a meglepetés

Magyar filmek miatt perelték a YouTube-ot, a bíróságon jött a meglepetés

A szakképzés felé tereli a nyolcadikosokat a pályaorientációs kérdőív

A szakképzés felé tereli a nyolcadikosokat a pályaorientációs kérdőív

3200 Celsius-fok van ezen a különleges bolygón

3200 Celsius-fok van ezen a különleges bolygón

Már az ausztrál jogászok is Nobel-békedíjat adnának Trumpnak

Már az ausztrál jogászok is Nobel-békedíjat adnának Trumpnak

A címlapról ajánljuk