Publicus: A fideszesek nagy része betiltatná a Pride-ot
A kormánypártiak több mint fele visszataszítónak és természetellenesnek nevezte a homoszexualitást.
A kormánypártiak több mint fele visszataszítónak és természetellenesnek nevezte a homoszexualitást.
Ferencváros ellenzéki polgármestere szerint a Pride-on felvonulók és az ellentüntetők számának összehasonlításából ki is derül a népakarat.
A Bibó István Szakkollégiumból a Fidesz tíz alapítója került ki, ide járt Áder János, Deutsch Tamás és Lévai Anikó is.
Az ellentüntetőkről is beszámolt az M1 Híradója, de a mocskolódás és a nácik valahogy kimaradtak.
A júniusban elfogadott homofóbtörvény, valamint a múlt héten meghirdetett "gyermekvédelmi" népszavazás után ma szivárványba borult a főváros: a Pride-hónap szombat délután a szokásos felvonulással zárult. A résztvevők a Madách téren gyülekeztek, a program a Tabánban ért véget. A város több pontjára is ellendemonstrációt hirdettek meg, de a rendőrség és a szervezők is mindent megtettek a biztonságos vonulás érdekében. Percről percre tudósításunkat olvashatják.
"Az érintetti kör nem fedi egymást" a miniszter szerint.
A sport összehoz másokkal. A sport láthatóvá tesz és segít leküzdeni az előítéleteket – de ha az LMBTQI-emberek lehetőségeit vizsgáljuk, gyakran az előítéleteknek lejt a pálya. Megnéztük a Kapd el a ritmust – a sportvilág queer felforgatása című dokumentumfilmet.
A két héttel korábban történt zavargásokat most tömeges letartóztatások követték a volt szovjet köztársaságban.
A férfit több tucat másik újságíróval együtt hétfőn támadták meg szélsőjobboldaliak az aznapra tervezett Pride-felvonulás előtt.
Az operatőr egyike volt annak a közel 60 újságírónak, akit hétfőn megtámadtak.
Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet, és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Például büszkeséggel. Még mindig.
A zászló a házasságkötő terem fölé volt kihelyezve.
A szervezők azután döntöttek így, hogy betörtek és felforgatták az irodájukat. A felvonulást a miniszterelnök is ellenezte.
A sportnak semmi köze a politikához, a politikának pedig semmi köze a sporthoz. Nos, ez volt az a tétel, amelyet hangosan és látványosan megcáfolt a június, amikor is egymásba ért a labdarúgó-Európa-bajnokság és a Pride, az egészre pedig rávetette magát a politika. Ez volt a hónap az Élet + Stílus és a Kult rovatban.
Még nem lehet megvásárolni a bútorokat, pedig igény van rá.
Eredetileg 2020-ban tartották volna, de a járvány miatt lehetetlen volt.
Néhány résztvevőt őrizetbe is vettek a rendőrök.
A rendezvénysorozat idén is felvonulással ér véget ígérik a szervezők, nem változtatnak a programon.
Június 25-én hivatalos megnyitóval kezdetét vette a 26. Budapest Pride Fesztivál. Az idei szlogen “Vedd vissza a jövőd!” rámutat a szervezők szerint a "társadalomban jelenlévő különböző hatású, ám hasonló gyökerekből táplálkozó problémákra (rasszizmus, lakhatási válság, ökológiai krízis, a demokráciába vetett hit válsága, homofóbia, transzfóbia és szexizmus) adható válasz fontosságára".
Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet, és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Például büszkeséggel.