#program

Többszáz cég utazhat Japánba
 

Többszáz cég utazhat Japánba

Idén is várják a különböző szektorokban tevékenykedő kis-és középvállalatok jelentkezését az EU Gateway Program kiírásaira. A Program 2008. júniusában indult, célja, hogy professzionális, személyre szabott tanácsadással és szolgáltatásokkal segítse azokat az Európai Unió tagországaiban működő vállalkozásokat, melyek a Japánban illetve Dél-Koreában történő üzleti megjelenésben potenciális lehetőséget látnak.

hvg.hu hvg.hu


Nyolcmilliárdos program hátrányos helyzetűeknek
 

Nyolcmilliárdos program hátrányos helyzetűeknek

Mintegy nyolcmilliárd forintos keretösszeggel oktatási, foglakoztatási és lakhatási programot indít a kormány hátrányos helyzetű emberek és települések számára jövőre - jelentette be a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy szerdai budapesti konferencián.

MTI MTI

Rasszizmus ellen lépnek fel a Gödörben
 

Rasszizmus ellen lépnek fel a Gödörben

A rasszizmus szétszakít - a zene összeköt, ezzel a mottóval várják a látogatókat csütörtökön a Gödör Klubban a zene a rasszizmus ellen nevű programsorozat újabb nagyszabású rendezvényén, melyen Snétberger Ferenc gitárművész mellett fellép többek között Balogh Kálmán cimbalmos, David Yengibarjan harmonikás és Vázsonyi Janó szaxofonos is.

MTI MTI

Négy módszer a lefagyott programok kikapcsolására
 

Négy módszer a lefagyott programok kikapcsolására

Valószínűleg kevés olyan Windows-felhasználó üldögél a PC előtt, aki még ne találkozott volna lefagyott, a „válaszadást megtagadó” alkalmazással. Nos, ilyen esetekre azért van más megoldás is a teljes restart helyett.

hvg.hu hvg.hu

Hosszú távú közútfejlesztési program készül
 

Hosszú távú közútfejlesztési program készül

Az új kormány közlekedési programjából kikerült az autópálya-centrikusság, több vasúti szárnyvonalat visszaállítottak és készül egy hosszú távú út-, vasút-, hídfelújítási program, amelyben a már meglévő utak felújítása élvez elsőbbséget - mondta Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár kedden Siófokon.

MTI MTI



Új munkaerő-piaci program Amerikában
 

Új munkaerő-piaci program Amerikában

Az önkormányzati főiskolák és a vezető amerikai nagyvállalatok partnerségére épülő munkaerő-képzési programot hirdetett meg hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

MTI MTI

Hordtak-e fürdőruhát a rómaiak?
 

Hordtak-e fürdőruhát a rómaiak?

Fürdőkultúra a Római Birodalomban, fabulák az antik világból, gyógynövényes orvoslás az ókorban - mindezekről előadásokon lesz szó a hétvégén a Nagytétényi Kastélymúzeumban és kertjében.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu


Több ezer látogatót várnak az idei Kutatók éjszakáján
 

Több ezer látogatót várnak az idei Kutatók éjszakáján

Négyezernél több látogatót várnak a szervezők szeptember 24-én a Kutatók éjszakáján - lesznek hadirobotok, rendeznek tudományos blogtalálkozót, az érdeklődők foglalkozhatnak élményközpontú matematikával, de szó esik a sci-fi ihlette tudományról is.

MTI MTI

Faithless és PiL a Szigeten: csütörtök lehet a legütősebb
 

Faithless és PiL a Szigeten: csütörtök lehet a legütősebb

Sex Pistols utáni zenekarával, a Public Image Limiteddel (PiL) lép fel csütörtökön a Sziget fesztivál nagyszínpadán a punk fenegyereke, Johnny Rotten. Lesz még Faithless-koncert, fellép Tony Allen, de a hazai dallamokat kedvelők sem maradnak kedvenc nélkül: zenél Péterfy Bori és csapata, a Vad Fruttik és a Qualitons Kovács Katival kiegészülve.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Alkalmazások indítása egyszerre
 

Alkalmazások indítása egyszerre

Ha gyakran fordul elő, hogy bizonyos alkalmazásokat egyszerre használunk és egy időben is szeretnénk azokat elindítani, az alábbi kis alkalmazás segítségével leegyszerűsíthetjük mindezt, egyetlen mozdulatra.

hvg.hu hvg.hu

Ingyenes RAM-optimalizáló
 

Ingyenes RAM-optimalizáló

Néha a legegyszerűbb programokkal is sokat javíthatunk rendszerünkön. Ilyen szoftver az alábbi RAM-optimalizáló is, amelyért ráadásul egyetlen fillért sem kell fizetnünk.

hvg.hu hvg.hu


Kényelmes RSS hírolvasó Windowsra
 

Kényelmes RSS hírolvasó Windowsra

Van, aki a különféle startoldalak közül választja ki magának azt, amelyik a legjobb arra, hogy nekilóduljon az internetnek, van, aki közvetlenül kedvenc e-magazinjainak főoldalán kezdi a napot, és van, aki valamilyen RSS olvasó segítségével igyekszik megtudni minden fontos információt, ami aznap napvilágra került.

hvg.hu hvg.hu

Netgeneráció: tényleg más a miénk?
 

Netgeneráció: tényleg más a miénk?

Nap mint nap találkozhatunk azzal a kijelentéssel, hogy „a mai gyerekek már beleszülettek a számítógépek használatába”, „a kisujjukban van a technikai eszközök kezelésének csínja-bínja" és hasonlók. Vajon mennyire megalapozottak ezek a kijelentések? A válaszokat egy izgalmas, a Leonardo da Vinci program keretében működő Tenegen projekt támogatásával végzett kutatás foglalja össze.

hvg.hu hvg.hu

Videoszerkesztés a YouTube-on
 

Videoszerkesztés a YouTube-on

A Youtube eddig arról szólt, hogy bárki feltölthet (majdnem) bármit – az apró videók vágásáról és összerakásáról azonban minden felhasználó maga gondoskodott.

hvg.hu hvg.hu