''Tőlem ne számíts kenőpénzre!''
A Transparency International Magyarország a MOME Nonprofit Kft.-vel együttműködésben pályázatot hirdet, „Tőlem ne számíts kenőpénzre!” címen.
A Transparency International Magyarország a MOME Nonprofit Kft.-vel együttműködésben pályázatot hirdet, „Tőlem ne számíts kenőpénzre!” címen.
Kiírta a pályázatokat az egészestés játékfilmek, animációs produkciók és dokumentumfilmek gyártására és támogatására a Magyar Nemzeti Filmalap.
Még nem tudni, ki és milyen formában üzemelteti tovább az egyik legismertebb budapesti rendezvényközpontot, a Petőfi Csarnokot. Az ide kapcsolódó pályázati felhívás szerint az intézményben közművelődési feladatokat is el kell látni.
A Főmterv–Kima– Közlekedés–Város-Teampannon konzorcium nyerte a Belváros Új Főutcája második ütemének tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést, az ajánlatkérő Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben tette közzé az eredményt.
Hat város jelezte hivatalosan a csütörtök éjféli határidőig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy pályázik a 2020-as nyári játékok megrendezésére.
Az Ócsához tartozó Alsópakonyban megépítendő 420 szociális bérlakás beépítési és környezetalakítási javaslatára írt ki pályázatot a Belügyminisztérium (BM), valamint a Magyar Építész Kamara (MÉK) - az ötletpályázat a kormány honlapján jelent meg.
Sokadik pályazatunkat a spottr.hu oldallal még a fesztiválszezon elején indítottuk el: ma éjfélig várja a spottr.hu a fesztiválos képeket, a legjobbak Nagyítás-fotógalériánkban szerepelhetnek.
Még a fesztiválszezon elején indítottuk el a spottr.hu-val közösen pályázatunkat, amelyre a legjobban sikerült fesztiválképeket várjuk. Ha még nem küldte el képeit, augusztus 24-én éjfélig megteheti.
Az Új Széchenyi-terv januári elindítása, vagyis a támogatási konstrukciók megnyitása óta a pályázatok száma mára elérte az 6200-at. Ebből csaknem 4500-at a kis- és közepes vállalkozói szektorból nyújtottak be. A pályázatok támogatásigénye meghaladja a 744 milliárd forintot, eddig 147 milliárdnyi támogatást ítéltek oda.
Szerbia közlekedési és energetikai minisztériuma pályázatot írt ki hétfőn egy új légiközlekedési vállalat alapítására.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) csütörtökön pályázatot tett közzé a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. vezetői álláshelyének betöltésére.
A szocialista Szanyi Tibor szerint egy cégcsoportot, az Épkar Zrt.-t hozta helyzetbe a kormányzat panelfelújítási pályázatoknál.
Egyetlen pályázat sem érkezett a Mikroszkóp Színpad hasznosítására. Pénteken járt le a határidő, amit nem hosszabbítanak meg, a fővárosi önkormányzat más megoldást keres az ügyben.
A kormány pályázati úton közel 16 milliárd forintot fordít 2013-ig nagy létszámú bentlakásos szociális intézmények átalakítására és felújítására - mondta Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A Japán Olimpiai Bizottság (JOC) szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy Tokió pályázik a 2020-as nyári olimpia rendezési jogára.
A következő évre 700 millió forintos keretösszegre pályázhatnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsánál a dokumentum-, tudományos ismeretterjesztő, kisjáték- és rövid animációs filmek készítői; a kiírások ősszel születhetnek meg.
1992 előtt épült családi házak és hagyományos társasházak korszerűsítésére és energiatakarékos új otthonok építésére lehet pályázni a Mi otthonunk nevű programban, amelynek indulását szerdán jelentette be a klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár Balassagyarmaton. Összesen 1, 6 milliárd forintra lehet pályázni.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében 18 mikro-, kis- és középvállalkozás a Nemzetgazdasági Minisztérium idén márciusban meghirdetett pályázata nyomán több mint 228 millió forint támogatást nyert el munkahelyteremtő beruházásra, miáltal 152 ember juthat kereseti lehetőséghez - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdán Túrkevén, ahol az első támogatási szerződést kötötték meg egy helyi vállalkozással.
Éppen a fesztiválszezon elején indítottuk el spotttr.hu oldallal a sokadik közös pályázatunkat. Ezúttal a legjob fesztiválfotókat várja a spottr.hu. Fotózzon a Balaton Soundon is, hogy bekerülhessen képeivel a hvg.hu Nagyítás-fotógalériájába.
Egy hónap alatt majdnem ötszáz projekt jelentkezett a Főállású Angyal facebookos pályázatra és majdnem húszezer rajongó like-olta a projektet. A szavazás június 30-án, csütörtök éjfélkor zárul. A magyar civilek az egy éven keresztül juttatott havi támogatásért versenyeznek.