A G7-ek pénzügyi vezetői az Oroszország elleni szankciókról tárgyalnak a héten
A világ leggazdagabb liberális demokráciáit tömörítő szervezet pénzügyminiszterei, illetve jegybankelnökei csütörtökön találkoznak az indiai Bengaluruban.
A világ leggazdagabb liberális demokráciáit tömörítő szervezet pénzügyminiszterei, illetve jegybankelnökei csütörtökön találkoznak az indiai Bengaluruban.
Saját megfogalmazásuk szerint is "ambíciózus, de reális" célt tűztek ki a világgazdasági kibocsátás 85 százalékát adó G20-csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei a kétnapos ausztráliai tanácskozásuk végén, vasárnap kiadott zárónyilatkozatban: e szerint öt év múlva legalább két százalékkal nagyobb lesz az összesített hazai össztermékük (GDP), mint a jelenlegi várakozás.
Az értekezlet fő témája várhatóan a nemzetközi gazdasági válság, azon belül euróövezetet sújtó adósságválság lesz.
Csak az olasz és a görög pénzügyminisztereket előzte meg a Financial Times összeállítása szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter – számolt be az Index.
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei szombaton az európai bankok összehangolt tőkeemelésének számos részletében, köztük abban, hogy az érintett pénzintézeteknek jövő nyárig 9 százalékra kell emelniük a kockázatos értékpapírok elégséges fedezetét jelző, úgynevezett tőkemegfelelési mutatójukat.
Hivatalosan befejezettnek nyilvánították az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden az első úgynevezett európai szemesztert, azaz a fokozott gazdasági koordináció uniós félévét.
Hétfőn Brüsszelben tanácskoznak az euróövezet pénzügyminiszterei a Görögországnak nyújtandó újabb hitelcsomagról, kedden csatlakozik hozzájuk mind a 27 tagország pénzügyminisztere.
Szűk körű euróövezeti pénzügyminiszteri találkozót tartottak péntek este Luxembourgban, a megbeszélésen nem esett szó arról, hogy Görögország kiválna az eurót használó államok köréből - jelentette be Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának elnöke, luxemburgi kormányfő.
Kína szükségesnek tartja a nemzetközi pénzügyi rendszer reformját, annak érdekében, hogy megakadályozzák külföldi vagyonok egy bizonyos valutában történő koncentrálódását - írta a kínai központi bank vezetője abban a kiadványban, amelyet a G20 pénzügyminiszterek pénteken megkezdődött találkozója alkalmából tettek közzé.
Nem tárgyaltak az Európai Unió pénzügyminiszterei az egykori egyiptomi vezetők számláinak befagyasztásáról.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mélyreható reformjáról állapodtak meg szombaton, kjongdzsui tanácskozásukon a G20 csoport pénzügyi vezetői. Az IMF vezérigazgatója történelminek nevezte az elfogadott átalakítást, mint mondta "ez a valaha végrehajtott legnagyobb reform az intézmény igazgatásában".
December ötödikén reggel kellene közzétenni a feketelistát azokról az Európán kívüli államokról, melyeket az Európai Unió adóparadicsomoknak tekint. Ha a pénzügyminiszterek jóváhagyják a lajstromot, akkor az azon szereplő államok a jövőben egyetlen centet sem kaphatnak támogatásként az Európai Uniótól.
Szerda estétől csütörtök reggelig több fordulóban tárgyaltak magas, illetve szakértői szinten Athén és hitelezői a görög adósságkérdés rendezéséről, de nem tudni, milyen eredménnyel. Nem szivárgott ki semmi arról, hogy sikerült-e bármiben közelíteni a véleményeket egymáshoz.
Az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek testülete, az Eurócsoport újabb rendkívüli tanácskozást tart szerda este Brüsszelben a görög adósságválság ügyében, és ha ezen az ülésen sem sikerül megtalálni a mindenki számára elfogadható megoldást, akkor aligha kerülhető el, hogy Görögörszág júliusban csődbe menjen.
Az adócsalás és az adóelkerülés elleni közös fellépésről állapodtak meg szombati angliai értekezletükön a hét vezető ipari hatalom (G7) pénzügyminiszterei és jegybanki vezetői.
Az uniós pénzügyminiszterek egy csoportja szeretné elhalasztani a magyar kohéziós támogatások felfüggesztését. Az Európai Bizottság azonban ellenáll, és a tagállamok valószínűleg nem fognak vele szembe menni.
A Magyarország ellen túlzott államháztartási hiány miatt folyó eljárásról is tárgyalnak az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei kedden Brüsszelben, de zsúfolt napirendjükön számos más téma is szerepel.
Ahogyan az a nap folyamán már valószínűsíthető volt, a világ nagyhatalmai szinte folyamatosan egyeztetnek az adósságválságról az USA leminősítése után.
Megszületett szombaton a világ legfontosabb gazdaságait tömörítő szervezet, a G20-csoport soros francia elnöksége által javasolt megállapodás a globális egyensúlytalanságok mérésénél használható mutatókat illetően - közölték diplomáciai források a pénzügyminiszterek párizsi tanácskozásának zárónapján.
Rendkívüli találkozót tartanak december közepén az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei, hogy megpróbálják megoldani a jövő évi EU-költségvetés körül kialakult problémát - adta hírül Didier Reynders, az elnöklő Belgium pénzügyminisztere.