#Raúl Castro

Itt van Obama nagy bejelentése: kibékül Kubával az Egyesült Államok

Új fejezet kezdődik az Egyesült Államok és Kuba viszonyában, a két ország normalizálni készül a kétoldalú kapcsolatokat – jelentette ki szerdai washingtoni sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök. A bejelentéssel egy időben a kubai elnök, Raúl Castro is megerősítette, hogy a két ország lépéseket tesz a viszony javítására, bár szerinte továbbra is vannak "nézetkülönbségek" Washington és Havanna között. Az Egyesült Államok tanulmányozni fogja a Kuba elleni amerikai embargó feloldásának lehetőségét.



Kiderült, mit mondott Castro Obamának

"Elnök úr, Castro vagyok" - egyszerűen ennyit mondott a kubai elnök, Raúl Castro angolul Barack Obama amerikai elnöknek Johannesburgban, ahol Nelson Mandela múlt heti búcsúztatásakor kezet fogott a két politikus.



Kubát is utolérte a luxus

Egyre több elegáns, nyugati márkájú autót látni Havanna utcáin, emellett sorra nyílnak az éttermek és szépségszalonok is, a helyi ötcsillagos szállodákban pedig már nem csak a személyzet tagjai között találni kubaiakat. Úgy tűnik, hogy a 2006 óta hatalmon lévő Raúl Castro gazdasági reformjai nyomán az évtizedeken át kommunista ideológia által vezérelt karibi országba is kezd lassan beférkőzni a luxus.




FAZ: Castróék titokban döntenek Chávez utódjáról

Venezuela jövőjéről Havannában határoznak: a színfalak mögött Fidel és Raúl Castro készíti elő a súlyos beteg Hugo Chávez utódlását, igyekezve kizárni a demokratikus választás lehetőségét - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.






A vietnami reformokkal ismerkedik Hanoiban Castro

A szocialista politikai rendszer megtartása mellett végrehajtott gazdasági reformok eredményeit kívánja tanulmányozni, és a kétoldalú kapcsolatokat szeretné erősíteni Vietnámmal Raúl Castro kubai elnök, aki megkezdte négynapos hanoi látogatását.


Raúl Castro pénzt és tanácsot is kap Kínában

Kína megosztja a gazdasági reformokban szerzett tapasztalatait Kubával és pénzügyi segítséget nyújt a szigetországnak reformjaihoz - derült ki a Raúl Castro kubai és Hu Csin-tao kínai elnök csütörtöki pekingi találkozója utáni bejelentésekből.


Beengedik Amerikába Raúl Castro lányát

Beutazási vízumot kapott az Egyesült Államokba Raúl Castro kubai elnök lánya, aki egy tudományos konferencián vesz majd részt San Franciscóban - közölték csütörtökön Havannában. A döntés felháborodást keltett egyes emigráns körökben.



Raúl Castróval találkozott a pápa

XVI. Benedek pápa találkozott kedden Raúl Castro kubai elnökkel a kommunista rezsim központjában, a havannai Forradalmi Palotában. A megbeszélés után nem nyilatkoztak a sajtónak, és egy vatikáni szóvivő azt mondta, hogy Fidel Castro volt kubai vezető nem volt ott a találkozón.


Castróékat noszogatta a pápa Kubában

XVI. Benedek pápa kubai látogatása első miséjén hétfőn Santiagóban arra kérte a kubaiakat, hogy a béke, a megbocsátás és a megértés eszközével építsenek egy megújított és nyitott társadalmat, a kommunista országvezetést pedig burkoltan felszólította, hogy biztosítson nagyobb szabadságot a hazai egyháznak.