Nem tett vallomást, panaszt tett a gyanúsítás ellen a rendőrgyilkos
Őrizetbe vették azt a 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy rendőrt megölt, kettőt pedig megkéselt tegnap éjszaka Újbudán.
Őrizetbe vették azt a 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy rendőrt megölt, kettőt pedig megkéselt tegnap éjszaka Újbudán.
hvg.hu
Megható szavakkal búcsúznak kollégái Baumann Pétertől, aki a csütörtöki újbudai késelésben vesztette életét.
hvg.hu
A gyanúsítottat ismerték a környéken, állítólag "szeretett beszólni másoknak".
hvg.hu
A férfi három rendőrt késsel sebesített meg, az egyikük belehalt a sérülésébe.
hvg.hu
Leszólította a járókelőket.
hvg.hu
A kocsiban egy 9 hónapos kisbaba is utazott.
hvg.hu
Kábítószer birtoklásával gyanúsítanak egy férfit a rendőrök, aki megpróbált meglépni egy közúti ellenőrzésről, ráadásul kétszeresen is el volt tiltva a vezetéstől.
hvg.hu
Nem nyugodott bele a válásba és többször is zaklatta volt feleségét és a gyerekeket, egy alkalommal törni-zúzni kezdett, majd felgyújtotta a tetőteret az a törteli férfi, akit most elfogtak a rendőrök.
hvg.hu
Barátnője azt írta, vannak arra utaló jelek, hogy valóban el akart tűnni.
hvg.hu
A rendőrség szerint az autós eddig tisztázatlan ok miatt nem az út vonalvezetésének megfelelően kanyarodott fel a hídra, lecsúszott a gátról, és elmerült a vízben.
hvg.hu
A rendőrség egy 39 éves férfit hallgatott ki az ügyben.
hvg.hu
Dr. Tombácz Ákos Ferencet hétfőn kora reggel látták utoljára.
hvg.hu
P. Attila korábban hirtelen felindulásról beszélt, és az áldozat állítólagos szexuális közeledésével indokolta a tettét.
hvg.hu
Nem érezték a rendőrök megfelelőnek azt a magyarázatot, hogy a Parlament rakétatámadásával való fenyegetés csak szórakoztatás lett volna, főleg miután az is kiderült, hogy a gyanúsított azzal próbálta lerázni őket, hogy külföldön van.
hvg.hu
Az állatkínzó ellen drogügyben is eljárás indult.
hvg.hu
„Adjátok vissza a pénzünket!” – kiabálták.
hvg.hu
Az ügyészség mindkettőjükre életfogytiglan tartó börtönbüntetést kért.
hvg.hu
A férfi ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indult büntetőeljárás.
hvg.hu
Álprofilról fenyegette meg a nőt, aki először fizetett neki. Azonban amikor a férfi újra pénzt kezdett követelni, akkor már a rendőrséghez fordult.
hvg.hu