#rendőrség












Rendőrségi hírből tudták meg, hogy lakásokba is betörhettek

Gyanúsítás nélkül akartak lakásbetöréseket ráhúzni védenceikre, állítja két budapesti ügyvéd, pedig ilyesminek nyoma sincs az eljárások jegyzőkönyveiben. A rendőrség azt követően juthatott erre a megállapításra, hogy az egyik autófeltöréssel gyanúsított férfi lakásán olyan tárgyakat találtak, amelyekkel a BRFK szerint nem tudott elszámolni. Az egyik gyanúsított ügyvédje a hvg.hu-nak hangsúlyozta, a tárgyak nagy részéről még számla is van.








Ismét Pintér volt cégével üzletel a rendőrség

Objektumvédelmet szolgál az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerint a fővárosi kapitányságok épületeiben történő biztonsági rendszerek telepítése. Rendőrök viszont azt feltételezik, hogy hivatali időn túl az emberek nem tudnak majd a kapitányságokra bemenni, hanem azok bejáratánál elhelyezett kamerás kaputelefonon közölhetik ügyes-bajos dolgaikat a rend őreivel.


Két TEK-es autó ütközött: Hírzárlat!

Három héttel azután, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) két szolgálati autója egy akció közben összeütközött Dunakeszin a Tescónál, a történteket a rendőrség legszívesebben eltitkolná – ez derült ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal folytatott levelezésünkből. A baleset pontos okát többszöri kérésre sem árulták el.