Filctollal hamisított rendszámmal próbálta átverni a rendőröket
Egy 51 éves férfi filccel rajzolt az érvényesítő matricákhoz hasonló jelzéseket forgalomból kivont autója rendszámtáblájára.
Egy 51 éves férfi filccel rajzolt az érvényesítő matricákhoz hasonló jelzéseket forgalomból kivont autója rendszámtáblájára.
A fejlesztési miniszter jelenleg nem tartja időszerűnek, hogy területi rendszámra cseréljék a közúti járművek rendszámait – derül ki abból az írásbeli válaszból, amelyet Németh Lászlóné a Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselő, Kolber István kérdésére adott.
Egy autós szervezet szerint szakmailag nem indokolt, hogy megyei, járási rendszámokat alkalmazzanak egy akkora országban, "amin néhány óra alatt át lehet hajtani", ráadásul ennek komoly költségei lesznek az autósok számára – írja a Világgazdaság.
Másodszor is a kormányhoz fordult Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa a külföldi rendszámú járművek belföldi üzemeltetésének szabályozása miatt - közölte az ombudsman hivatala pénteken. A törvény nem határozza meg ugyanis, hogyan hagyhatja el az ország területét az a jármű, amelynek a külföldi rendszámát a hatóság elvette és a belföldi üzembentartó nem kívánja a gépjárművet itthon forgalomba helyezni, vagy nem tudja időben igazolni, hogy jogszerűen vezette azt.
Fiktív rendszámot használt teherkocsijára egy lefülelt autós - közölte a rendőrség.
A turistákat szállító gondolákra is vonatkoznak a velencei csatornákon tervezett közlekedésbiztonsági intézkedések, így rendszámot és műholdas navigációs rendszert kapnak a hajók.
Elképesztő és fenhéjjázó pénzszórásnak tűnik egy rendszámért hárommilliárd forintnyi összeget kifizetni, még ha mindez az arab világban is történik. Szerencsére van más magyarázat is.
A forgalomból hónapok óta kivont autóval bukott le az M1-es autópályán egy 62 éves sofőr, aki még rendszámot is rajzolt az autónak – közölte a Kisalföld.
Hatmillió fontot, vagyis kétmilliárd forintnak megfelelő összeget kínáltak Angliában egy egyedi rendszámért.
Közokirat-hamisítás miatt indult eljárás az ellen a győri férfi ellen, aki testvére irataival próbálta igazolni magát - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Egyre több bírósági eljárást függesztenek fel a külföldi rendszámú autók magyarországi használatával kapcsolatban addig, amíg az Európai Bíróság nem alakítja ki álláspontját. Magyarországon a külföldi, leggyakrabban szlovák rendszámúnak emlegetett járművek után szeretne az állam a magyar szabályoknak megfelelő bevételekhez jutni, ezért is kezdtek akcióba azért, hogy az ilyen gépjárművek tulajdonosait a honosításra rávegyék. Egy szombathelyi ügyvéd és európai szakjogász azonban azt mondja, hogy több uniós alapjogot is sértenek ezek az eljárások – olvasható az atv.hu-n.
Nem autójához tartozó rendszámmal közlekedett egy autós, akit a rendőrök előállítottak.
Egyre többen akarják, de egyre kevesebb van belőle: 2,5 millió forintnak megfelelő januári átlagárával a sanghaji rendszámtábla valószínűleg a legdrágább fémlap a világon.
Idén októbertől egyszerűbb eljárásban lesz intézhető egyebek mellett a jogosítvány elvesztésének bejelentése, az elveszett rendszám pótlása vagy a gépkocsik forgalomból való ideiglenes kivonása - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Megszűnik az ideiglenes vezetői engedély, a lejárt érvényességű forgalmit az ellenőrzéskor nem veszik el a helyszínen.
Dugó-előrejelző táblákat telepítenek Budapest több bevezető útjára. A rendszer rendszám alapján követi majd az autókat, és így pontosan meg tudja mérni a hidakig a menetidőt.
Kiadták az első sportrendszámot Magyarországon. Az újításnak köszönhetően azok a versenyautók, amelyek megkapják ezt az új rendszámot, a közutakon egy évben 90 napon keresztül közlekedhetnek.
Részegen kezdte autóval kergetni kocsival menekülő barátnőjét egy fiatal férfi szerda hajnalban Hódmezővásárhelyen. A nő járművével végül lecsúszott az útról, és kidöntött egy villanyoszlopot – közölte a rendőrség.
Még az idén döntés születhet a területi (megye, járás) alapú rendszámokról, amennyiben a bevezetés mellett dönt az illetékes tárca, a műszaki vizsgán egyablakos ügyintézéssel történhet meg a rendszámcsere - mondta Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) új elnökének beiktatásán szerdán Budapesten.
Miközben az európai autópiac szenved, Kínában ötvenszeres a túljegyzés egy új rendszámtábálára ezért sorsolnak.
Eddig csak új hajthatott valaki külföldi rendszámú kocsit Magyaroszágon, hogy többek közt magánál tartott egy hiteles fordítást is a használat jogszerűségéről.