Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rendészetpolitika

Pelle János Vélemény

Írás a megbénított rendőrségről

Április 23-án délután, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatják be Krémer Ferenc Rossz döntések kora című kötetét. Külön érdekesség, hogy a figyelemreméltó munkát, melynek alcíme Rendészetpolitikai tévelygések a rendszerváltás első húsz évében, éppen Kuncze Gábor, a 2010-es választásokon megsemmisült SZDSZ volt elnöke mutatja be, aki belügyminiszter volt 1994 és 1998 között.

hvg.hu Itthon

Finszter: a rendőrségnél a parancs megelőzi a jogot

A rendőrség tavaly Háló néven dolgozta ki azt a programot, amellyel a hátrányos helyzetű települések közbiztonságát kívánják erősíteni. Ennek lényege, hogy az északi országrészt rendőrökkel erősítik meg és valamennyi községbe körzeti megbízottat helyeznek. A programot és a testületet – elsősorban a politika részéről – sok támadás éri. A magyar rendészet helyzetéről a téma kutatóját, Finszter Gézát kérdeztük.

hvg.hu Itthon

Krémer: háború van a bűnözők és a rendőrök között

Rossz döntések koraként értékeli – az ezt a címet viselő – tanulmányában Krémer Ferenc szociológus-politológus az elmúlt húsz év rendészeti politikáját. Úgy véli, többek között az erős, militarizált rendőrség fenntartása, a centralizált, parancsuralmi hierarchia és a problémák mennyiségi kezelése vezetett odáig, hogy a rendszerváltás után máig nem alakult ki az egységes és decentralizált rendőrség. S míg Európában a bűnmegelőzésen van a hangsúly, nálunk a bűn üldözése a legfontosabb.

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

Kipakolta egy győri ruhaüzlet kasszáját két férfi, keresi őket a rendőrség

Jogerős ítélet született a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

Jogerős ítélet született a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

„Rákosrendezőből csodát lehetne csinálni, ha a kormány együttműködne a fővárossal”

„Rákosrendezőből csodát lehetne csinálni, ha a kormány együttműködne a fővárossal”

Kis híján lenyelte egy hal a 22 éves orosz sellőlány fejét

Kis híján lenyelte egy hal a 22 éves orosz sellőlány fejét

Panaszkodik a ChatGPT gyártója, hogy az új kínai rivális ingyen lenyúlja az adataikat

Panaszkodik a ChatGPT gyártója, hogy az új kínai rivális ingyen lenyúlja az adataikat

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

46 percig folyamatosan drifteltek egy Porschéval

Rengeteg pénzt szerzett az Egyesült Államokból az OTP

Rengeteg pénzt szerzett az Egyesült Államokból az OTP

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

A címlapról ajánljuk