Pelle János
Pelle János
Tetszett a cikk?

Április 23-án délután, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatják be Krémer Ferenc Rossz döntések kora című kötetét. Külön érdekesség, hogy a figyelemreméltó munkát, melynek alcíme Rendészetpolitikai tévelygések a rendszerváltás első húsz évében, éppen Kuncze Gábor, a 2010-es választásokon megsemmisült SZDSZ volt elnöke mutatja be, aki belügyminiszter volt 1994 és 1998 között.

Paradox, és szerencsésnek semmiképp nem nevezhető helyzet. A szerző könyvében (Napvilág kiadó) idézi jövendő méltatóját, aki csak későn ismerte fel, milyen veszélyeket rejt magában a belügyminisztersége alatt jóváhagyott 1996. évi XLIII. Törvény. A törvény a rendőrség szolgálati szabályzatát kialakító BM-rendelet alapjául szolgált, és kimondta: „a rendvédelmi szervek tagjainak, büntetőeljárás terhe mellett, a jogszabálysértő parancsot is teljesíteniük kell”. Kuncze ma már elismeri, hogy ezzel a törvénnyel „még inkább bebetonozták a rendőrség katonai jellegét”. Amihez a következőt fűzi hozzá Krémer Ferenc: „Ez egy nagyon fontos és őszinte mondat! Elárulja nekünk, hogy a liberális politikusok sem látták át, milyen negatív következményekkel jár a paramilitáris szervezeti hierarchia fenntartása, fel sem fogták, hogy a szervezeten belüli viszonyok mintegy determinálják a rendőr-civil viszonyok minőségét.”

Szakértők már régóta bírálják a rendőrség ellentmondásos átalakítását, túlzottan hierarchikus jellegét, és a belügyi politika koncepciótlanságát, amelynek következtében a rendőrség nem tudja képességeinek megfelelően ellátni feladatát, így azután nem csoda, hogy jelentősen romlott a közbiztonság. Krémer Ferenc, akivel tavaly megjelent, hasonló című tanulmánya kapcsán a hvg.hu-ban interjú jelent meg, a bajok eredetét az 1989-es kerekasztal-tárgyalásokból vezeti le, ott ugyanis a felek az egész területet szabályozó, kétértelmű alkotmánymódosításban állapodtak meg. Márpedig a Fegyveres erők és a rendőrség címet viselő szakasz nem szabályozta a rendőrség helyét a demokrácia intézményrendszerében.

Rendőrök - gyakorlat közben
Túry Gergely

Az 1994 évi XXXV. tv., vagyis a rendőrségi törvény tökéletlenségei egyenesen következtek a kerekasztal-tárgyalásokon elfogadott alkotmánymódosítás kétértelműségéből. Mindez oda vezetett Krémer szerint, hogy „a rendőrségi törvény – egyrészt a politikusok politikai vaksága, másrészt szándékai miatt – olyan antidemokratikus viszonyokat szentesített a szervezeten belül, melyek teljesen kiszolgáltatottakká tették a beosztottakat, ennek következtében táptalaját képezték a belső korrupciónak és a kontraszelekciónak, és állandósították a fluktuációt, a szakmából való menekülést, aminek következtében az állomány átlagéletkora vészesen csökkenni kezdett. Az antidemokratikus viszonyok között dolgozó rendőrök egy része pedig az ügyfelekkel való kapcsolatában ugyanazokat az antidemokratikus módszereket és viszonylatokat alkalmazta, melyek a szervezeten belül mindennapiak voltak.” Az elbizonytalanított rendőrség jó darabig képtelen volt útját állni az ugrásszerűen megnövekedett bűnözésnek.

Az igazi kérdés azonban az, hogy miért nem volt képes a magyar demokrácia 1994 után elismerni azt, hogy a törvényt korrigálni kell, miért hivatkozhat még most is az akkori belügyminiszter, utódaival egyetemben, arra, hogy csak „későn ismerte fel az igazságot”? A perspektívátlanság, a koncepciótlanság, a halva született ötletek korszaka miért húzódott el több mint másfél évtizedig? Miért nézték tétlenül a magyar rendvédelmi szervek vezetői a szélsőjobb megerősödését, mely többek között a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet és a Jobbik Magyarország Mozgalom együttműködési szerződésében is megnyilvánult?  Hogyan gondolhatták azt a „cigánykérdés” érdemi kezelését, elsősorban az állandóan élesedő szociális helyzet megoldását elhanyagoló politikusok, hogy a rendőrségre (és a hasonlóan gyengélkedő iskolarendszerre) lehet hárítani legsúlyosabb társadalmi gondjaink egyikének megoldását?

Krémer Ferenc alapvető változásokat sürget a rendőrség felépítésében, megváltoztatná, egyértelművé tenné a jogszabályi környezetet, javítaná a testület és az önkormányzatok együttműködését, megszüntetné a megyei kapitányságokat, sőt, az Országos Rendőrkapitányságot is. Ezekkel az intézkedésekkel hatékonyan javítani lehetne a vidéken élők biztonságát is, ugyanis ehhez elég a jelenlegi erők átcsoportosítása, hatékony alkalmazása, nincs szükség a létszám ugrásszerű növelésére. Csak nehéz felfogni, miért nem hajtották végre ezeket a kézenfekvő reformokat az elmúlt két évtizedben, mi okozta az 1990-ben született magyar demokrácia rendőrségének elbizonytalanodását.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!