Krémer Ferenc azt elemzi az Országos Rendőr-főkapitányságon, a Rendőrség Tudományos, technikai és Innovációs Tanácsának múlt héten ismertetett tanulmányában, hogy a rendszerváltás után miért maradt sikertelen a rendőrség demokratizálása, „és hogyan vált lehetségessé az, hogy sok rendőr húsz év után is nosztalgiával tekint arra a 'tekintélyre', amit a diktatúrában birtokolt, vagy az, hogy több mint tíz százalékuk a szélsőjobboldaltól várja a rendőrség problémáinak megoldását”.

A kutató szerint az egyik rossz megoldást maga a rendszerváltás legelső lépése, az 1989. október 23-án életbe lépett alkotmánymódosítás hozta. Ez ugyanis a mai napig rögzíti a katonaság és a rendőrség összemosását, illetve nem határozza meg a rendőrség helyét a demokrácia intézményrendszerében. Rossz döntés az is, hogy az egyes rendőröket eltiltja a pártpolitikától, ami ellentétes az európai normákkal. Emellett máig zavart okoz, hogy nem tudni, mit is kell érteni a politikamentesség alatt. Erről vita alakult ki a politika és a szakma között, ami Krémer szerint azt mutatja, hogy a felelősségmegosztás, sőt, a felelősségkijelölés hiánya az egyik oka a rendőrség elmúlt húszévi hányattatásának.

Az alkotmánymódosítás után a szolgálati és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény is hozzájárult a csapdahelyzet elmélyítéséhez. Az utóbbi ugyanis kimondta, hogy a rendvédelmi szervek tagjai katonák, akiknek büntetőeljárás terhe mellett a jogszabálysértő parancsot is teljesíteniük kell.

A rossz döntések sorozatában a következő az volt, hogy a politika a militarizált és erős rendőrség mellett tette le a voksát, s életben hagyta a párturalmi rendszer által kialakított centralizált hierarchiát, valamint a problémákat mennyiségi módon kezelte. A bűnözés csökkentéséhez több pénz és több rendőr kell. Mindezek miatt olyan csapdahelyzet jött létre, ami nem tette lehetővé, hogy a rendszerváltás után eltervezett – és egy svájci cég által kidolgozott – egységes és decentralizált testület megvalósuljon. Amihez leginkább politikai felelősségvállalásra és koncepciók megalkotására van szükség.

hvg.hu: Tanulmánya szerint az utóbbi két évtized rendészet politikájában csak rossz megoldások születtek. Nem arról van szó, hogy a változásokhoz így lehetett a leggyorsabban alkalmazkodni, a megváltozott viszonyokra megoldást találni?

Krémer Ferenc: A (rendészet)politikai döntéseket nem lehet egymástól független választások sorozatának felfogni. Hipotézisnek ugyan nem rossz ez, csakhogy akkor azt jelenti, hogy kaotikus, át- és meggondolatlan, azaz a következményeket semmibe vevő módon választanak, akiknek erre módjuk van. A helyzet azonban ennél összetettebb. Megjelentek és érvényesültek is koncepciók, amelyek következményeit viszont szelektív módon vették tekintetbe. Ezen azt értem, hogy a következményeknek csak azt a csoportját, amelyik a politikusok számára kedvezőnek látszott. Tehát: nem az a kérdés, hogy csak rossz vagy csak jó döntések születtek-e, hanem az, hogy miként döntötték el az alapkérdéseket. Véleményem szerint ebben súlyos, azóta sem korrigált hibákat követtek el.

A kérdés második részére talán egy kérdéssel lehetne a legjobban felelni: Jó válasz-e a demokrácia biztonsági igényeire a sztálinista struktúra és szervezeti viszonyok fenntartása? Kérdezhetném azt is, hogy alkalmazkodott-e a rendőrség a megváltozott feltételekhez. Én mind a kettőre nemmel felelnék. A problémák éppen az alkalmazkodás elmaradásából származnak, amennyiben az alkalmazkodást adekvát változtatásnak értelmezzük.

hvg.hu: Át lehetett volna-e látni a szükséges intézkedéseket akkor? Utólag visszatekintve könnyebb kritikát mondani.

K. F.: A politikusok feladata abban áll, hogy éppen akkor, amikor a probléma felmerül, képesek legyenek áttekinteni a feladatokat. A kritika egyébként már akkor is elhangzott, amint azt a tanulmányban olvashatta. Ha megengedi, hogy a kérdésre ne csak válaszoljak, de viszonyuljak is hozzá, akkor azt kell mondanom, hogy a későbbi kritika könnyűségével érvelni a hatalommal bírók önfelmentése. Másrészt pedig utólag sem olyan könnyű kritikát mondania annak, akinek semmilyen koncepciója nincs arról, hogyan is működhetne demokrácia-kompatibilisen a rendészet. Ugyanis mindenféle kritikához koncepcióra van szükség. Nem értem ide a puszta tagadást, amelynek soha nincs koncepciója.

hvg.hu: Ön szerint melyek voltak a legrosszabb döntések?

K. F.: A kérdésre így nem lehet válaszolni, mert azt feltételezi, hogy a döntések elhelyezhetőek egy jó-rossz skálán. Ami viszont csak akkor lehetséges, ha képesek vagyunk megadni a viszonyítási pontokat, azaz a skála kezdő- és végpontjait. Ilyen abszolút pontok azonban nem léteznek, a relatívakból pedig nagyon sok van és azok jelentése is számtalan más tényező együttes hatásától függ. Skála helyett tekintsünk inkább a következményekre, azaz a társadalmi hatásokra, amelyek nem fejezhetőek ki a bűnügyi statisztika számaiban.

hvg.hu: Miként lehet ezeket orvosolni és a rossz megoldások miatt kialakult csapdahelyzetet a jó irányba fordítani? Ehhez elég lehet a társadalmi problémák és a rendőrség új társadalmi szerepének a meghatározása?

K. F.: A csapdából kijutni kellene, ez pedig nem megy másként, csak ha a politikusok és a rendőrök felmondják a negatív konszenzust. Mivel e gondolati-politikai csapdát alkotó tézisek kötőanyagai éppen a társadalmi problémák és a rendőrség társadalmi szerepének avítt felfogása, ezek megváltoztatása nélkül lehetetlen új megegyezésre jutni.

K. F.: Sehol sem írtam azt, hogy a rendőrséget függetleníteni kellene a politikától. Ellenkezőleg, úgy gondolom, hogy a politikusoknak végre felelősséget kellene vállalniuk a rendészetért, azaz meg kellene tenniük, ami a feladatuk, és amit mindmáig elmulasztottak megtenni. Nyíltan ki kellene állniuk azokkal a politikai koncepciókkal, amelyek őszerintük demokratizálni képesek a rendőrséget. Így végre vitathatóvá válnának ezek az elképzelések valamennyi feltételezhető következményükkel együtt. Jelenleg csak frázisok és gondolattöredékek azok, amelyeket a politikusok le tudnak tenni az asztalra, így aztán nincs is mit megvitatni.

hvg.hu: A mennyiségi elvhez ragaszkodás a rendőri vezetők és politikusok részéről mindig eredményességük igazolását szolgálta. Most erről miért mondanának le?

K. F.: Nemcsak önigazolás, de kiszolgáltatottság is a statisztikai-mennyiségi követelményrendszer. Ráadásul valamennyi, a munkáját komolyan vevő rendőrvezető tisztában van vele, hogy ez a megközelítés hamis, és semmit sem mond arról, valóban képes-e hozzájárulni a rendőrség a települések élhetőbbé tételéhez vagy sem. A rendőrök többsége viszont szeretné, ha erre képes lenne, és egyáltalán nem bánná, ha ez lenne munkájuk hatékonyságának mércéje.

hvg.hu: A pártok hozzá nem értése vagy saját érdekeik érvényesítése érdekében a szakemberek véleményének figyelmen kívül hagyása vezetett-e idáig?

K. F.: A politikusok felelőssége egyértelmű. A pártok sem sokkal többek, mint a bennük politizáló emberek. Nem kellene absztrahálni az egyes politikusok személyes felelősségét, mert azzal felmentjük őket eddigi és jövendő tetteik következményei alól. A tévedés beismerése része a felelősség vállalásának, nélküle lehetetlen továbblépni.

hvg.hu: A rendészetpolitika csapdahelyzetbe kerülésének milyen mértékben okai a pártok? Miben különbözött a jobb- és a baloldal elképzelése? Mára ezek mennyit változtak az egyes pártoknál?

K. F.: A válasz újabb tanulmányt igényelne. Nagyon röviden válaszolva, úgy látom, nincsen lényeges eltérés a különböző oldalak között. Kivételt képez ez alól a Jobbik, amelynek elképzelései – véleményem szerint – egy totális (neonáci) diktatúra kiépítésére irányulnak. A többi párt még mindig az 1994-ben kötött negatív konszenzus igézetében él, és rosszabbnál rosszabb ötletekkel áll elő.

hvg.hu: Ön mit gondol saját tanulmánya sorsáról? Felkelti az érintett rendőri vezetők és politikusok figyelmét?

K. F.: Nem tudom.

hvg.hu: Mi kényszeríthetné ki a változtatás szándékát?

K. F.: Minden jelen van a mai magyar társadalomban és rendészetben, ami kényszerítő lehetne. Egyetlen egy hiányzik: az, hogy végre a politikai hatalommal bírók is megértsék ezeket a jelzéseket.