Gázspray-vel fújta le a határőröket egy menekült
Egy 20 fős csoport próbált átjutni a határon.
Egy 20 fős csoport próbált átjutni a határon.
A gyanú szerint a férfi hét fővárosi lakásba tört be.
A férfi megtalálásához 30 percre volt szüksége a nyomozóknak.
K. Róbert nem vonult börtönbe a meghatározott időpontban, ezért keresték a rendőrök.
A buli egyik résztvevőjét napokkal ezelőtt egy tóban holtan találták. Az eset körülményeit vizsgálják a hatóságok.
A kerékpáros a helyszínen életét vesztette.
Volt akit megállítottak a rendőrök, a többieket postai úton értesítik a bírságról.
Elpusztult 44 barna réti héja, két egerészölyv, két erdei pityer és két róka is.
Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokkal vádolják a késsel hajléktalantársaira támadó férfit.
Az első osztályos fiú tanulási nehézségekkel küzdött, a 38 éves anya és 29 éves párja ezért testileg és lelkileg is bántalmazta. Vádat emeltek ellenük.
Alig több mint fél perc alatt kirámolta a Hublot órakereskedést a rablópáros.
Jelentős mennyiségű, mintegy tíz kilogrammnyi marihuánát talált a rendőrség egy 38 éves férfinál.
Három embert tartóztattak le azért, mert a gyanú szerint 200 millió forintot kértek a zenésztől azért, hogy enyhe ítéletet kapjon.
A nemzeti konzultációkat tömegével kitöltő két robotprogram ügyében is nyomoz a rendőrség. Az egyik a most futó konzultációnál lépett működésbe, a másik a tavalyinál, de annál az ügyet a vádemelés előtt visszadobta az ügyészség. Nem véletlenül, hiszen jogilag nehéz belekötni.