Baleset az M7-es bevezetőjén, alakul a dugó
Szerencsére senki sem sérült meg.
A rablás miatt elítélt nőt 5 éve keresték, Kolbermoorban élt álnéven.
Ezt az Országos Rendőr-főkapitányság árulta el a hvg.hu megkeresésére válaszolva.
Ennyi lehet körülbelül a 4,5 kilogrammnyi kábítószer feketepiaci ára.
A veszélyhelyzet ideje alatt nem lehetett felmondani, viszont aki belépett egy pártba, az nem maradhatott a testület tagja.
A támadó ököllel ütötte az áldozatát, majd repült a szék is.
A férfi már épp elköltözött volna, erre a volt párja összevagdosta a felsőtestét.
Egy embert tűzoltók szabadítottak ki a roncsból.
Másnap a férfi másik autójának is nekiesett az exfeleség.
A bajai rendőrök a lakosság segítségét kérik, hogy megtalálják az ismeretlen motorost.
Egy közel 300 millió forintos tendert zsírozhattak le előzetesen, 60 rendőr és ügyész lépett akcióba.
Mint kiderült, önmagában az adatok jogosulatlan kezelése még nem bűncselekmény.
Az ügyben indított eljárást megszüntették a magyar hatóságok. A kínai cég legalább 700 itteni állampolgár adatát gyűjtötte be.
A csévharaszti és a nyáregyházi férfi nem sokáig örülhetett a 600 eurónak.
Öten sérültek meg a balesetben, egy ember súlyosan.
A rendőrség rendbontás és garázdaság miatt intézkedett a Puskás Arénában.
Az MLSZ részleteket nem közölt, de figyelmeztetett: nézőknek a pályára lépni szigorúan tilos.
Nehezen bukkantak a férfi nyomára, akit természetkárosítással gyanúsítanak. A szennyezésnek csak az eltávolítása 100 millióba került.