Meghalt Fülöp Valter
Életének 42. évében elhunyt Fülöp Valter dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Zala megye rendőrfőkapitánya - közölte pénteken az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
Életének 42. évében elhunyt Fülöp Valter dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Zala megye rendőrfőkapitánya - közölte pénteken az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
Miután tavaly februárban a Miniszterelnökség nem járult hozzá ahhoz, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) mintegy 730 millió forintért vásároljon többek között új Audikat, most 960 millió forintért vehetnek gépjárműveket a Porsche Hungáriától – tudta meg a hvg.hu. A TEK részéről szerkesztőségünkkel azt közölték, hogy egy tavaly júniusban megadott engedély biztosítja számukra az új autók beszerzését.
Az első Orbán-kormány idején megnyomták a rendőrök fizetését, utána azonban elfeledkeztek a testületnél dolgozókról. A szocialista kormányzás idején volt az utolsó, 2-3 százalékos béremelés, azt követően viszont a folyamatosan emelkedő garantált bérminimum miatt egyre több hivatásos szorult támogatásra, 2013-ban már az állomány tíz százaléka tartozott ide. Idén január elsejétől 24 ezer forint bérkiegészítés jár a tiszthelyetteseknek. Ettől az átfogó kép nem lett sokkal rózsásabb: miközben az egyik kézzel adnak, a másikkal elvesznek a rendőröktől.
A hvg.hu rendőrségi forrásokból úgy tudja, hogy még el sem készült az intézkedés közben meghalt Welsz Tamás ügyében a toxikológiai vizsgálat eredménye, miközben a sajtóban hétvégén megjelent, hogy mennyire rendkívül veszélyes méreggel végzett magával.
Nem gondolkodnak tendenciákban, elhallgatják a problémáikat, így nincs is mit megoldaniuk, illetve kerülnek bármiféle kritikát, még az építő jellegűeket is a megyei főkapitányok az eddig elfogadott, a 2013-as évekre vonatkozó rendőrségi beszámolók alapján. A hvg.hu által átnézett hét anyag a bűnügyi statisztika adatainak felsorolásán túl általában kimerül az előző évvel történő összehasonlításban.
Egy internetre felkerült videónak hála végignézheti, amint a magyar rendőrség két reménysége megpróbálja leszerelni a kormány megszállási emlékművénél tiltakozó Magyar Fruzsinát, Mécs Imre feleségét, amikor az festékszóróval éppen polgári engedetlenséget követ el. Az erőtlen és szabálytalan rendőri intézkedésen még a kollégák is kiakadtak. Az ORFK-t is megkérdeztük a hatékony fellépésről, de annyi hozzáfűznivalójuk volt a történtekhez, hogy nézzük meg a jogszabályokat.
A rendőrség szerint sikeres volt az "Józan Húsvét" címmel meghirdetett országos ellenőrzés. Míg tavaly a húsvéti hosszú hétvége nyolc, idén csak egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.
Megnyomtak egy Opel Vectrát három napja Nagykanizsán, és a rendőrök most nagyon várják a tettes nyomára vezető bejelentéseket. Segítsen nekik, ha tud valamit!
Rendőrsapka-formájú új rendőrmúzeum felépítését tervezik Dubajban, s ha elkészül, az építmény a világ legnagyobb fejfedőjeként kerülhet be a világrekordok közé - közölték honlapjukon egyesült arab emírségekbeli újságok.
Két hónapig nyomozott a rendőrség egy 15 éves fiúnak az ügyében, aki más adatait adta meg egy jegyellenőrnek, amikor bliccelésen érték.
A szomszéd hívta rájuk a rendőrséget, annyira hangosan balhézott a zenész és felesége. A rendőrök kisebb sérüléseket találtak rajtuk, mindkettőjüket bevitték, bár később szabadon engedték őket.
Egy 74 éves nő szombat délelőtt azt hitte, egy kővel fejbe dobták, de a zalaegerszegi kórházban megállapították, hogy a szemgödrébe egy légpuskalövedék fúródott.
Elpusztult egy megbokrosodott rendőrló, miután nekirohant egy autónak a Dózsa György úton. A sofőr megsérült.
Intézkedés közben eltörték egy német férfi karját a rendőrök a Liszt Ferenc repülőtéren április 23-án – tudta meg a hvg.hu. Az utas jogi képviselője, Gerő Tamás elmondta, a reptér egyik női alkalmazottja kérte a beavatkozást, mert állítása szerint a férfi a kezére ütött, de az utas ezt tagadta. Az ügyvéd szerint eltúlzott volt az egyenruhások fellépése, az Országos Rendőr-főkapitányság szerint a német férfi nem tett panaszt, így eljárás sem indult a rendőrökkel szemben. A kényszerítő eszközök használatát azonban minden esetben kötelező kivizsgálni.
Tényleg elképzelhető, hogy átoperáljanak egy védett tanút, aki így kezdhet új életet? Megrendezhetik akár a halálát is, hogy így tüntessék el az informátort? – rendőrségi forrásokat faggatunk a magyarországi tanúvédelem titkos know-how-járól, miután a Simon-ügybe keveredett Welsz Tamásról azt kezdték rebesgetni, hogy nem is halt meg, csak védett tanúként így helyezték biztonságba. Kiderült, a gyakorlatban a tanúvédelem kissé fapadosabb, mint azt az amerikai filmekben látjuk, de azért nálunk is létezik új helyre költöztetés, és még a tanú gyerekeit is átkeresztelik.
A rendőrök az V., VI. és VII. kerületekben razzizának. A már havi rendszerességgel végzett "ellenőrzés" keretében bárkit igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják.
A rendőrség keresi Sz. P.- t, aki március végén tűnt el a miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskolából. A lakosság segítségét kérik.
A rendőrkapitányságokon az ügyfélfogadás Szent György-napon szünetel, de bejelentést azért lehet tenni.
Dr. Tulok Magdolna április 20-a óta nem adott életjelet, a 80 éves nőt a II. kerületi rendőrség keresi – olvasható a hétfő este kiadott rendőrségi felhívásban. Unokája a Facebookon ugyanakkor azt írta, nemrég megtalálták az asszonyt.
A polgárőrség és a rendőrség együtt küzd a közbiztonság megerősítéséért. Ennek meg is lett az eredménye, még pedig annyira, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében a polgárőrparancsnok a megyei főkapitányt és vízrendészeti parancsnokot jutalmazta. Gratulálunk!