Ruha volt az I. kerületi bank előtt talált bőröndben
Ruhaneműt találtak a hétfő este Budapesten, az I. kerületi Krisztina téren egy pénzintézet előtt hagyott gazdátlan bőröndben. A területzárást feloldották.
Ruhaneműt találtak a hétfő este Budapesten, az I. kerületi Krisztina téren egy pénzintézet előtt hagyott gazdátlan bőröndben. A területzárást feloldották.
Egy debreceni cég szállítja a rendszert a keleti és déli országhatárra. A nyílt közbeszerzésre beérkező hat ajánlat közül a legocsóbbat választotta a rendőrség.
A határrendészeti szervek reagálóképességének fejlesztéséhez összesen 237 jármű beszerzésére írt ki nyílt közbeszerzést az Országos Rendőr-főkapitányság, nettó 1 milliárd 802 millió forint becsült értékben. A felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Hat visszaélést sikerült lefülelniük a miskolci rendőröknek, akik a helyi parkolótársasággal közösen akcióztak.
Két év alatt 24 gyanúsítottja lett annak a kábítószeres ügyben folytatott nyomozásnak, amely még 2012 januárjában indult, egy dunaújvárosi lakossági bejelentés nyomán és a napokban ért véget.
A lakosság segítségét kérve keres a rendőrség egy idős férfit Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az illetőt szeptemberben látták utoljára, de csak néhány napja fedezték fel a hiányát.
Egy brit cég olyan eszközt fejlesztett, ami rádióhullám-impulzusokat kibocsájtva összezavarja a modern autók elektronikai rendszerét, ezzel pedig a motor leállását idézi elő.
Megkezdték a romok eltakarítását a XIII. kerületi Béke téri bankfiókban. A hétfőn hajnalban felrobbantott bankfiókot kiürítik, ablakait bedeszkázzák.
Egy 16 és egy 18 éves fiú fosztott ki egy lakást Nyírbátorban kedden.
A rendőrség azért vonult ki a tinibálvány otthonába, mert a szomszéd házat valaki tojással dobálta meg, és a károsult Biebert vádolta.
Fokozott ellenőrzés lesz péntek estétől szombat hajnalig a belváros több kerületében. A rendőrök személyeket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.
Nagyanyjától lopta el táskáját és ékszereit egy tizenéves testvérpár Salgótarjánban, a két fiút őrizetbe vették.
A spanyol hatóságok körözték azt a román BMW-t, amit egy kínai férfi vezetett és a magyar határrendészek foglaltak le Nagylakon.
A Kölcse Határrendészeti Kirendeltség járőrei elfogták azt a férfit, akinek autójában kilencmillió forintot meghaladó értékű csempészett cigarettát találtak.
Lakberendezési tárgyakat, műszaki cikkeket, élelmiszereket, kerti kisgépeket és ruhaneműket is elvittek egy német férfi móricgáti lakásából a rablók, akiket egy internetes társkeresőn ismert meg az áldozat.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szexuális irányultság miatti közvetlen hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg 2012-ben a Budapest Pride felvonulás megtiltásával – állapította meg tegnap kihirdetett ítéletében a Fővárosi Törvényszék a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt felperesek ügyében. Az ítélet nem jogerős.
Kedd este elfogta a rendőrség azt a férfit, aki korábban megbilincselt kézzel ugrott ki egy rendőrautóból és megszökött – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség.
A Népszabadság szerint az elsődleges vizsgálatok befejeződtek a hétfő hajnali Lehel utcai bankrobbantás ügyében. A rendőrség most azt a verziót kommunikálja, hogy ATM ellen irányult a támadás, ám a Népszabadság úgy értesült, hogy bár a pénzkazetta szétrobbant, pénz nem hiányzott belőle.
Pécs közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett tavalyi intézkedésekről és a 2014-es feladatokról szóló beszámolót vár el a Pécsi Rendőrkapitányságtól Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere egy február 6-ai közgyűlésen – jelentette be a városvezető kedden.
Elkülönített telefonszámon várja a rendőrség a Budapesten, a XIII. kerületi Lehel utcában hétfő hajnalban történt robbantással kapcsolatos bejelentéseket.