A szakértő elsődleges szóbeli tájékoztatása szerint egy avar kori férfi csontvázat találtak meg szerdán délelőtt Jászberény mellett – tudta meg a hvg.hu rendőrségi forrásokból.
Az RTL Klub Fókusz című műsora szerda este arról számolt be, hogy a csontvázat ott fordította ki egy munkagép, ahol korábban már keresték Uri Geller parafenomén megérzései alapján az 1991-ben eltűnt Farkas Helga holttestét, így az is lehet, hogy az ő maradványaira találtak rá.
A csontváz információink szerint azonban több mint ezer éves lehet.
Farkas Helgát, a dúsgazdag vállalkozó, Farkas Imre lányát 1991. június 27-én rabolták el, Orosházáról indult Szeged felé, de soha nem ért haza. Eltűnése a magyar bűnügyi történelem egyik legrejtélyesebb esete és a rendszerváltás első emberrablása. Holtteste azóta sem került elő.