Több millióval verte át ismerősét egy férfi Zalában
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint éveken keresztül több millió forintot csalt ki egy ismerősétől Zala megyében.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint éveken keresztül több millió forintot csalt ki egy ismerősétől Zala megyében.
Három embercsempészt, valamint 11 külföldi állampolgárságú határsértőt fogtak el az M5-ös autópályán.
A szürke szín előnyösebb, mint a fehér vagy a zöld. Nem a kifutók világában, hanem állami szervek, így a rendőrség kiszolgált autóinak az értékesítésekor – állapították meg külföldi piackutatások. Emiatt itthon is egyre több rendőrautó pompázik metálszürkében. Igaz, ha hagyják elöregedni, akkor mindegy, hogy szürke vagy fehér. Így is, úgy is nehéz rajta túladni. Cikkünk megjelenése után közölte a rendőrség, csak a Készenléti Rendőrségnél lesznek ilyen színű autók.
Letöltendő börtönre ítélték gyorsított eljárásban azt a nőt, aki október közepén okozott riadalmat a Jászai Mari téren a 4-6-os villamos megállójában, ahol elmondása szerint meg akarta etetni az egyik, anyjával várakozó kisgyereket. Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben az ügyészség súlyosításért fellebbezett.
Csak a szokásos. A bajai amatőr színtársulat – nekünk is köszönhető – nyilvános debütálását követően a kormányoldal megerősödött saját rögeszméiben, az ellenzék saját szerencsétlenségében, az állami szervek és az állami média pedig a részrehajlásban. Maga az ügy viszont egyre ködösebb, még az is elképzelhető, hogy nem egy felvétel van, hanem kettő.
Miután az államfő kihirdeti a választás napját és megkezdődik a nyilvános felkészülés a választásra, a rendőrség fel fogja ajánlani a kormányfőjelölteknek a személyvédelmet.
Kábítószer birtoklásának gyanújával eljárást indított a rendőrség azzal összefüggésben, hogy a hét elején egy ügyvédi látogatást követően feltehetően drogot találtak a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottjánál.
Nincs közvetlen oka annak az átfogó razziának, amelyet péntektől vasárnapig tart a Pest megyében a rendőrség. Céljai között van a települések közrendjének fenntartása és a közlekedési balesetek megelőzése is.
Felfüggesztette a rendőrség a Lavina elnevezésű sebességmérési akciót, hogy értékeljék az eddigi tapasztalatokat – írta tájékoztatásában az Országos Rendőr-főkapitányság a hvg.hu-nak. Ebben megadták azt is, hogy tizennégy nap alatt mintegy 1300, a megengedett sebességnél gyorsabban hajtó autóst bírságoltak meg, összesen 10,5 millió forintra. Tavaly a kiszabott bírságok jelentős részét, 14,1 milliárd forintot, a gyorshajtók kapták.
Abádszalókon, egy rokonánál találták meg a rendőrök az eltűnt 12 éves kisújszállási fiút.
Nem elmebeteg, így büntethető a Jászai Mari téri "gyerekrabló" asszony, szellemi, mentális állapota miatt azonban úgynevezett gyógyító-nevelő csoportba kerülhet a fegyházban. A három éve folyamatosan szigorodó büntetőpolitika eredménye, hogy egy ilyen állapotban lévő ember a legszigorúbb büntetési fokozatban ülhet le akár éveket - a legkeményebb bűnözők között.
Egy magánszemély segítségével fogták el a rendőrök azt a férfit, aki erőszakkal próbált fajtalankodni egy 12 éves fiúval Dunaújvárosban.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség annak a nőnek az ügyében, aki a gyanú szerint meggyilkolta egy ismerősét, annak mindössze tízezer forintos tartozásáért Nagykanizsán.
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt a fiatal férfit, aki fegyverrel rabolt ki egy üzletet a múlt hét közepén Újpesten.
Ártatlan volt, mégis beismerte, hogy megölt egy asszonyt egy Zala megyei férfi. Az ugyan ritka, hogy valaki gyilkosságot valljon be más helyett, az viszont számtalanszor előfordul, hogy ittas vezetés, verekedés, gazdasági bűntettek esetén más viszi el a balhét a tettes helyett. Miért tesznek ilyet emberek? Ennek próbáltunk utánamenni.
Egy gyermek telefonált szombat este a somogyi rendőrségre, hogy apja meg akarja verni édesanyját. Az apát később előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra és az édesanya kérésére vele szemben ideiglenes megelőző távoltartó határozatot hoztak.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke büntetőpert indít a Fidesz szóvivője ellen, mert szerinte Hoppál Péter hazudott és rágalmazott, amikor pénteken azt állította, hogy 2006 őszén a volt miniszterelnök visszaélt a hatalmával, a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére.
A bíróság pénteken egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki a gyanú szerint szerdán megkéselte két gyermekét. A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint V. János beismerő vallomást tett.
Brady Orsolya, a BradyO énekesnője több mint 72 órája eltűnt. Nagy Gábor, az énekesnő testvére a Hír24-nek elmondta, feltehetően öngyilkosság történt, de azért mégis reménykednek, hogy szerettük épségben előkerül.
"A főpolgármester nem kéri a hatóságok beavatkozását" - mondta csütörtök délelőtt Szűcs Somlyó Mária, Tarlós István főpolgármester sajtófőnöke, amikor A Város Mindenkié aktivistái flashmobbal akadályozták meg a Fővárosi Közgyűlés ülésének megkezdését. "Ugyan uram, ne kérdezzen ilyen provokatív módon" - felelte Tarlós a hvg.hu riporterének később arra a kérdésre, hogy miért nem tartották be a fenti ígéretüket. A rendőrök ugyanis egyenként elvitték az aktivistákat. A főpolgármester azt mondta: később elrendelte a zárt ülést, és ekkor fordult a BRKF munkatársaihoz.