Budapestnek is van már reptéri szállodája – fotók
Az új hotelben egyszerre háromszáz vendéget tudnak elszállásolni.
Az új hotelben egyszerre háromszáz vendéget tudnak elszállásolni.
A légitársaságok hamarosan utolérik a csomagfutárokat: bevezetik a feladott poggyászok alaposabb nyomon követését. Ami magától értetődőnek látszana, az többéves előkészület után, csak idén júniustól válik kötelezővé.
Több mint ezer járatot töröltek az atlantai Hartsfield-Jackson reptéren.
A hamis személyinek más az anyaga, ezért máshogy is koppan.
A repülőtereknek egyre nagyobb utasforgalmat kell, hogy lebonyolítsanak, így több területen is komoly változtatásokra lesz szükség. Az iparági szakemberek szerint a következő években több fontos fejlesztés is elindulhat, 2035-re pedig a jelenleginél sokkal gyorsabb és rugalmasabb lesz majd a repülés.
Összesen 65 magyar légiutaskísérőt vesz fel a LOT.
Egy 204 kilogrammos fókát sodort a vihar hétfőn az észak-alaszkai Utqiagvik repülőterének tengerparti kifutójára, ahonnan végül az állatvédelmi hatóságok szállították el az állatot.
A top 10-be ugyan nem sikerült bekerülni, de így is egész jó értékelést kapott.
Rettenetesen unta, hogy csak üldögél a tömeg, úgy döntött, feldobja egy kicsit a napot.
Az utas nem akart egész éjjel bosszankodni, ezért táncra perdült a repülőtér alkalmazottaival.
Orlandóban dobálták az utasok csomagjait.
A gép a leszállópályán várta, hogy a kapuhoz gurulhasson, amikor az amerikai fiú valamiért kiugrott a betonra a vészkijáraton át.
A Budapest Airport szerint nem lehet csúszás az új utasmóló építésében, mert a LOT légitársaság jövő nyártól közlekedő New York-i és chicagói járatát már onnan szolgálják ki.
Több mint 14 órás késéssel indult a férfi gépe Nizzából, aki bébiétel és ülés után kutatott, amikor egy reptéri segítő kiütötte. Az EasyJet vizsgálja az esetet.
A Szabad Pécs értesülései szerint a pécs-pogányi reptér állami kézbe adásával javítanának a város költségvetésének helyzetén.
Tarthatatlan állapotok uralkodnak Ibiza szigetének repülőterén, ahol már hat napja sztrájkolnak a takarítók.
Új repülőteret építenek Pekingben, mert a jelenlegi, "régi" reptér már nem bírja az óriási forgalmat. A Daxing teljes valójában 100 millió utast szolgál majd ki évente.
A motozásról az anya készített felvételt, a videón sokan kiakadtak.
A feltételezések szerint a 47 éves Ri Dzsong Csol csempészett be Malajziába VX idegmérget, amit a Kuala Lumpur-i reptéren két nő az észak-koreai diktátor féltestvérének arcára kent. A férfit mégsem tudják bíróság elé állítani.
Harris Ford nemrég veszélyesen közel került egy Boeing-737-es utasszállító géphez a kaliforniai John Wayne repülőtéren, amikor rossz leszállópályán próbált landolni. Az egyik celebportálnak videót is szerzett a manőverről.