Újraindult az amerikai légi közlekedés, miután teljes repülési tilalmat rendeltek el egy kritikus hiba miatt
Egy műszaki hiba miatt több órán keresztül egyetlen repülőgép sem szállhatott fel az Egyesült Államokban.
Egy műszaki hiba miatt több órán keresztül egyetlen repülőgép sem szállhatott fel az Egyesült Államokban.
hvg.hu
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság tájékoztatása szerint hiba lépett fel a rendszerben, amely a pilótákat is tájékoztatja arról, milyen veszély várhat rájuk egy landoláskor.
hvg.hu
A Dubaj–London vonalon kell keresni az Emirates 2 milliárd dolláros repülőgép-felújítási programjának első gyümölcsét. A megújított Airbus A380-as repülőgép fedélzetéről fotókat, a munkálatokról pedig timelapse videót tett közzé a légitársaság.
A késések és a járatkiesések 2022-ben mintegy 244 millió embert érintettek csak Európában és idén sem érdemes sokkal jobbra számítani.
MTI
Aki ilyet csinál, azt a helyi törvények szerint minimum három hónapra, maximum két évre ki lehet zárni az utazásból. Az Air India az egyik utast csak harminc napra tiltotta el.
hvg.hu
A Dallasból érkező repülőgép egyik hajtóműve okozhatta a balesetet.
hvg.hu
Mindössze három méterre húztak el egymástól a Dél-kínai tenger felett.
hvg.hu
Nagy hatótávolság megtételére képes repülőt fejlesztett egy bolgár vállalat, ami jelentősen megkönnyítheti a csomagküldést.
hvg.hu
A túl drága, ehhez képest nem elég eredményes Sofia nevű teleszkópot eredetileg 20 évre tervezte a NASA, azonban csak 8 évet élhetett meg. Hamarosan elfoglalhatja végső nyughelyét, ahol kiállítási darab lesz.
hvg.hu
Ezek a földi-, légi- és vízi járművek nem egyszerűen csak olyanok, mint a legendás filmekben használtak, hanem konkrétan az eredeti példányok – Los Angelesben jártunk.
Sztrájkolnak a határőrök és ezzel pont az ünnepek alatt fognak rendkívüli fennakadást okozni.
unknown
A férfit egyelőre nem tudták azonosítani.
unknown
Valaki épp videóra vette azt a pillanatot, amikor egy F-35B típusú vadászgép függőleges landolása nagyon rosszul sikerült.
hvg.hu
Probléma nélkül teljesített egy 15 perces utat kínai első, saját fejlesztésű utasszállító repülőgépe, a C919. A China Easter Airlines jövőre állítja csatasorba.
hvg.hu
A külügyminiszter csak 2022-ben vastagon leutazta a Föld-Hold távolságot, ami egyes becslések szerint olyan 1,5–1,8 milliárd forint közpénzbe kerülhetett, ám hivatalos adatokat a minisztérium eddig még nem közölt.
hvg.hu
A tervek szerint az európai légitársaságoknak 2023. június 30-ig van idejük, hogy elérhetővé tegyék az 5G-t a repülőgépeik fedélzetén.
hvg.hu
A brit Aerospace Technology Institute (ATI) szerint a zöld hidrogén jelenti a kulcsot az első generációs, zéróemissziós repülőgépek felé.
hvg.hu
Ketten voltak a gépen, amely még vasárnap akadt fenn egy villanypóznán a ködös időben. A pilóta és az utas is súlyosan megsérült. A baleset miatt 120 ezer ügyfél maradt áram nélkül a környéken.
MTI
Az összecsapásban felfegyverzett drónokat is bevetettek.
hvg.hu
Az Európai Bizottság frissítette a repülőgépek fedélzeti mobilkommunikációs spektrumáról szóló határozatát, melynek keretében kijelöltek több frekvenciát is az 5G számára. A döntés a korábbi mobiltechnológiákra is kiterjed.
hvg.hu