Lezuhant egy kisrepülő Uruguayban
A repülőn tízen utaztak, a feltételezések szerint valamennyien meghaltak. Hat holttestet a hatóságok már megtaláltak, túlélőre utaló nyomra nem bukkantak.
A repülőn tízen utaztak, a feltételezések szerint valamennyien meghaltak. Hat holttestet a hatóságok már megtaláltak, túlélőre utaló nyomra nem bukkantak.
Májustól új tervek alapján folytatnák a Malaysia Airlines légitársaság egy évvel ezelőtt eltűnt utasszállító repülőgépének felkutatását, ha addig nem sikerül a gép nyomára bukkanni. A hatóságok arra hivatkoznak, hogy a tragédia tanulságait levonva szigorították a légtérben tartózkodó repülőgépek figyelését.
A reggel lezuhant tajvani gép környezetében ilyen szokatlan képek készülhetnek.
Lezuhant egy kétmotoros kisrepülőgép az egyesült államokbeli Kentuckyban, a balesetben négy ember meghalt, egy hétéves kislány viszont túlélte a becsapódást, kimászott a roncsok közül, és értesítette a történtekről a közelben lakókat.
Dag Hammarsköljd néhai ENSZ-főtitkár halálának újbóli kivizsgálását kezdeményezte a világszervezetben Svédország, amely szerint a múltban nem ismert információk állnak rendelkezésre az északi ország diplomatájának mai napig rejtélyes halálával kapcsolatban.
Tényleg biztonságosabb az első osztály? Hajtóművek nélkül halottak vagyunk? És mi történik az elveszett bőröndökkel? – a Telegraph összeszedte a repüléssel kapcsolatos legkínzóbb kérdéseinket.
Nem találtak roncsokat, már a terrorcselekményt sem zárják ki.
Újra átvizsgálták a 2010-ben Szmolenszk mellett lezuhant repülőgép roncsait, amelynek fedélzetén Lech Kaczynski lengyel államfő és kísérete is meghalt – közölték lengyel nyomozók csütörtökön.
Nincs bizonyíték arra, hogy az akkumulátorok meghibásodása miatt gyulladt ki pénteken a londoni Heathrow repülőtéren az etióp légitársaság repülőgépe - közölte szombaton a repülőgépek baleseteinek kivizsgálásával foglalkozó brit szakhatóság (AAIB).
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén hétfőn lezuhant egy közepes nagyságú személyszállító repülőgép. A jelentések egymásnak ellentmondanak, a halálos áldozatok száma egyesek szerint több tucatra tehető, mások szerint ennél sokkal kevesebb.
Negyven év után lejátszották az Életben maradtak című filmben feldolgozott légikatasztrófa miatt elmaradt rögbimeccset. A túlélő játékosok már a hatvanas évekiben járnak.
Lezuhant egy sportrepülőgép Szerbiában, a balesetben két ember meghalt - jelentette hétfőre virradóra a belgrádi média.
Hivatalos közlés szerint a személyzet tagjaival együtt 153-an tartózkodtak annak az utasszállító repülőgépnek a fedélzetén, amely vasárnap egy lakónegyedre zuhant Nigéria legnagyobb városában, Lagosban. A hatóságok hétfő reggel megerősítették, hogy a katasztrófát senki nem élte túl. A gép több épületet valósággal letarolt, és egyelőre nem tudni, hogy a romok alatt hányan vesztették életüket. Fotók a helyszínről.
Kaotikus állapotok uralkodtak vasárnap este abban a lagosi negyedben, ahol lezuhant egy belföldi járatban közlekedő nigériai repülőgép - közölték szemtanúk az AFP tudósítójával.
Az orosz katonai hírszerzés (GRU) vizsgálja azt a feltevést is, hogy a Szuhoj Superjet 100-as utasszállító gép lezuhanását Indonéziában esetleg amerikai szabotázs okozhatta - számolt be csütörtökön a Komszomolszkaja Pravda orosz bulvárlap.
Feltehetően egy katonai támaszpontot akart megmutatni közelebbről utasainak annak az orosz repülőgépnek a pilótája, amely szerdán zuhant le az indonéziai dzsungelben - közölte szombaton az indonéziai védelmi minisztérium.
A Moremi Air légitársaság által bérelt Cessna típusú repülőgép Xakanaka légikikötőjéből szállt fel, s a Pom Pom szigeten fekvő szafari táborba tartott volna. A repülőgép azonban percekkel a felszállás után eddig ismeretlen okok miatt lezuhant és kigyulladt.
Lengyel pártok vezetőivel és a tavalyi szmolenszki repülőszerencsétlenség áldozatainak hozzátartozóival is találkozik szombaton Varsóban Barack Obama amerikai elnök.
A Sol légitársaság Saab 340-as típusú, légcsavaros gépén több mint húszan utaztak.