szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Negyven év után lejátszották az Életben maradtak című filmben feldolgozott légikatasztrófa miatt elmaradt rögbimeccset. A túlélő játékosok már a hatvanas évekiben járnak.

Chilében lejátszották 40 év elteltével a hét végén azt a rögbimeccset, amely azért maradt el, mert hegynek ütközött és lezuhant az uruguayi csapatot szállító repülőgép. Az életben maradtak pedig 72 napon át szenvedtek fagytól, éhségtől, és a túlélés érdekében végül kannibalizmusra kényszerültek.

A tragikus történetből regény, majd mozifilm - 1993-ban az Életben maradtak Ethan Hawke főszereplésével - is született. A csapatot egy katonai gép szállította Montevideóból, az úti cél Santiago volt. A 45 utas közül csak 26 élte túl a katasztrófát. A 4 ezer méteres magasságban egy idő után az életösztön azt diktálta, hogy családtagjaik, barátaik holttestéből táplálkozzanak, különben éhen halnak. 

Az immár hatvanas éveikben járó rögbisek rendkívül ünnepélyes körülmények között, katonai tiszteletadással egybekötött szombati mérkőzése döntetlennel ért véget - adta hírül a The Daily Telegraph című lap.

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

OKSZ: az árrésstop miatt senki nem fog heti egy tubus fogkrém helyett kettőt használni

OKSZ: az árrésstop miatt senki nem fog heti egy tubus fogkrém helyett kettőt használni

Néhány órával a kinevezése után lemondott a svéd nemzetbiztonsági tanácsadó a Grindrre korábban kitett fotói miatt

Néhány órával a kinevezése után lemondott a svéd nemzetbiztonsági tanácsadó a Grindrre korábban kitett fotói miatt

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban

Újabb földeket venne Orbán Ráhel Somogyban