A rekordok is mutatják, hogy a Tisza rommá verte a Fideszt múlt vasárnap
Soha nem szavaztak még ilyen kevesen a Fideszre levélben, csúcson volt a részvétel, és megdőlt az egy pártra leadott listás szavazatok száma is.
Soha nem szavaztak még ilyen kevesen a Fideszre levélben, csúcson volt a részvétel, és megdőlt az egy pártra leadott listás szavazatok száma is.
HVG
Az utolsó, 18:30-as részvételi adat 77,8 százalék – ez minden korábbinál nagyobb választói aktivitást jelez.
HVG
A 17 órás részvételi adat 74,23 százalék, ami több, mint 5,5 millió leadott voksot jelent. Ezzel folytatódik a rekordok döntése, hiszen idén 17 óráig többen mentek el szavazni, mint az elmúlt 9 parlamenti választás bármelyikén egész nap összesen. És hátravan még 2 óra.
HVG
Az NVI várhatóan este 8-tól közli az első részeredményt, utána 10 percenként frissíti a számokat.
HVG
Budapest is felébredt, közel 57 százalék szavazott már.
HVG
Országosan már 38 százalékos a részvételi arány.
HVG
Budapesten egyelőre átlag alatti a leadott szavazatok aránya.
HVG
A Tisza párt tudott egyelőre jobban mozgósítani.
HVG
Mindkét megyében a választópolgárok közel 4 százaléka adta már le szavazatát a választások legelső órájában.
HVG
A historikus adatok ugyanakkor arra mutatnak: önmagában a részvételi arányból nem igazán lehet eredményt jósolni.
HVG
Budapest három szomszédos belső kerülete nagyon lemaradt, vidéken Hajdú-Bihar megye lett az utolsó -– mármint a 18:30-as részvételi adatok alapján.
hvg.hu
Akárcsak a kora reggeli, a 9 órás adat is rekorder.
hvg.hu
Rekordrészvétellel indul a nap.
hvg.hu
Dupla választásra ébredt az ország vasárnap reggel: vasárnap dőlt el, kiket delegál Magyarország az Európai Parlamentbe a következő öt évre, az önkormányzati választáson pedig a polgármesterek személyéről döntöttünk, valamint arról, hogyan állnak össze a képviselőtestületek és megyei közgyűlések. A szavazókörökben reggel 6-tól az este 7-es urnazárásig lehetett voksolni, mi pedig folyamatosan frissülő cikkünkben követtük az eseményeket percről percre.
2024-ben ismét európai parlamenti választásokat tartanak, azonban Magyarországon most először, a kormány összevonja ezeket az önkormányzati választásokkal. A változások előtt megnéztük, hogy eddig mennyien, és mely településeken mentek el leginkább a magyarok szavazni, és hol mutattak a választók kevesebb érdeklődést az Európai Parlament jövője iránt.
EUrologus
EUrologus
Moravecz Kata
A billegő körzetek közül is van, amelyik közel jár az országos csúcshoz.
Tarnay Kristóf Ábel
A reggeli álmoskás kezdés után, amibe vélhetően a havazás is közrejátszott, egyre jobban közelítjük a négy évvel ezelőtti részvételi számokat.
hvg.hu
Kiadta a legfrissebb részvételi adatokat a Nemzeti Választási Iroda.
hvg.hu