Rétvári Bence a politikai marketing újabb csúcsát mászta meg
A politikus fényképével ellátott teakeveréket kaptak ajándékba az aszódiak.
A politikus fényképével ellátott teakeveréket kaptak ajándékba az aszódiak.
HVG
A Belügyminisztérium államtitkára szerint a vizsgálatot végző Nemzeti Védelmi Szolgálatnak tűntek fel a járművek.
HVG
Nem tarthatna hat évig egy szexuális erőszak miatt zajló nyomozás, ha valóban egy Szőlő utcai nevelőnő ellen indult el az eljárás – mondta a HVG-nek egy büntetőjogász. Ezt Rétvári Bence államtitkár állította, csakhogy az eljárási szabályok alapján a határidők ezt nem támasztják alá. Valószínűnek tűnik, hogy mégsem a nevelő ellen indult a büntetőügy még 2019-ben, hanem csak évekig tartó nyomozás után juthattak el hozzá.
Rétvári Bence államtitkár arról számolt be, hogy a használatlan lélegeztetőgépek közül egyet sem selejteztek le, sőt, karbantartás után üzembe is helyezhetőek.
HVG
Az államtitkár közölte, hogy három teljesen különálló ügyben folyik a Szőlő utcai javítóintézetet érintő nyomozás. Az egyik 2019 óta.
HVG
Tordai Bence arról érdeklődött a parlamentben, hogy ki miatt váltották le posztjáról Kuslits Gábor gyermekvédelmi szakembert, a választ elkenő államtitkár azonban legalább azt tisztázta, amit a feljelentést bejelentő Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem volt hajlandó: hogy valóban a visszaélésekről kitálaló szakembert jelentették fel.
HVG
A kedd reggel benyújtott határozat arra kérné a kormányt, hogy „szükség esetén” szigorítsa a fegyvertartás és -viselés szabályait.
HVG
Kósa Lajos szerint újra kell gondolni a fegyvertartásra vonatkozó szabályozást, mert több olyan jogszabály is van, ami sérti a közérdeket.
HVG
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a gyászt kell szem előtt tartani, nem a politika részévé tenni a tragédiát.
HVG
A belügyminiszter-helyettes szerint a svéd kormányfő nem Orbán Viktorral vitatkozik, hanem a saját rendőrkapitányával.
HVG
Laponyi Zsolt ügyvédje szerint az igazáért kiálló közrendőrnek a teljes elhallgattatással kell szembenéznie.
HVG
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
hvg.hu
Laponyi Zsolt őrmester és a rendőrség is kitartott álláspontja mellett, a kép továbbra is elérhető Rétvári Bence oldalán.
hvg.hu
Laponyi Zsoltot visszahelyezik az eredeti szolgálati helyére, a III. kerületben lesz megint járőr egy új szabály miatt.
hvg.hu
Laponyi Zsolt az ügyfélkapun keresztül értesült az eljárásról.
HVG
A lap szerint még a héten bejelenthetik jelölését.
hvg.hu
Hadházy Ákos szerint nem Tuzson Bence lesz Polt Péter utódja, hanem Rétvári Bence.
HVG
Nem szeretné, hogyha az állampolgárok belé vetett bizalma emiatt csökkenne.
hvg.hu
A Belügyminisztérium államtitkára úgy vélte, már nem elég a személyes jelenlét és a kopogtatás, erősödni kell az interneten is.
hvg.hu
A 19 éves fiatalt letartóztatása után az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították.
HVG