#RMDSZ

Kövért is felhasználja a ravasz Ponta

Ion Iliescu és Adrian Nastase támogatásával jutott el a hatalom csúcsára a Kövér Lászlóval és Orbán Viktorral az utóbbi hetekben szócsatákat vivő szociáldemokrata román miniszterelnök. A ravasz taktikus hírében álló, a fő vetélytársát még a pártból is kiszorító Victor Pontának kapóra jött a Nyirő-ügy: a magyar kártya kijátszásával próbálja elterelni a figyelmet a gazdasági nehézségekről. A hetekben bejelentett tervei szerint a magyarok sem kulturális autonómiát, sem székely régiót nem kapnának.


RMDSZ: Kövér megsértette a magyar alkotmányt

Magyarország alkotmányának megsértésével vádolta Frunda György, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét és Németh Zsolt külügyi államtitkárt amiatt, hogy nem az RMDSZ-t, hanem a másik két erdélyi magyar pártot támogatják a választási kampányban. Kövér László kabinetfőnöke szerint Frunda György, az RMDSZ szenátora nem ismeri a magyarországi alaptörvényt, ezért valótlanságokat állít.


"Brutális beavatkozásnak" nevezte Kövér látogatását az RMDSZ

Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének a romániai választási kampányba való "beavatkozása" elronthatja mindazt, amit románok és magyarok közösen felépítettek az elmúlt huszonkét évben - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.


Kövér László is méltatta a nyilasokkal szimpatizáló írót

Kevesen tudtak annyi lelki erőt adni a székelységnek, amennyit Nyirő József adott – mondta a székelyudvarhelyi elemlékezésen Kövér László, aki az író újratemetésére érkezett a városba. Nyirőt a román hatóságok hibája miatt nem tudták újratemetni. A román kormány első perctől ellenezte a nyilasokkal is együttműködő író hamvainak hazaszállítását Spanyolországból.


Egy hibás iktató miatt csúszik Nyirő újratemetése

Nyirő József író újratemetésének szervezője, az Országgyűlés Hivatala és társszervezője a Székelyudvarhelyért Alapítvány a hatályos romániai és magyarországi jogszabályok szerint minden törvényes feltételt. Ám egy hibás iktatószám miatt átteszik a temetést egy későbbi időpontra.


Nem lesz ott Nyírő József újratemetésén az RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek nincsen kifogása Nyirő József hamvainak a székelyudvarhelyi újratemetése ellen, de átpolitizáltsága miatt politikusai nem vesznek részt a vasárnapi ceremónián - jelentette be Kelemen Hunor, a szövetség elnöke péntek délután egy székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón.


Kövér kikelt az RMDSZ ellen

Megerősítette Kövér László a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkárának írt válaszlevelében, hogy részt kíván venni a Magyar Polgári Párt (MPP) kampányrendezvényein. Kovács Péter főtitkár korábban nyílt levélben kifogásolta, hogy az Országgyűlés elnökének neve szerepel a júniusi romániai önkormányzati választások egyes kampányrendezvényeinek a programjában. Válaszlevelében Kövér arról is írt, hogy RMDSZ-es polgármesterek ellenezték Nyirő József író erdélyi újratemetését.





Ellenzéki szerepre készül az RMDSZ a kormány bukása után

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzéki szerepre készül, de nem zárkózik el attól, hogy tárgyaljon az Ungureanu-kabinetet megbuktató, kormányzásra készülő szociálliberális szövetséggel (USL) - közölte Kelemen Hunor, a szövetség elnöke, miután péntek este Traian Basescu államfő kormányalakítási megbízást adott Victor Ponta szociáldemokrata pártelnöknek.


Régi-új magyar minisztert jelölnek a román kormányba

Korodi Attilát, a román képviselőház külügyi bizottságának elnökét jelölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a bukaresti környezetvédelmi és erdészeti miniszteri tisztségére, amely Borbély László eddigi tárcavezető múlt heti lemondása nyomán üresedett meg.


Csonkamagyar öntrianon

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy amit Ceaușescu, Mečiar vagy a délszláv háború megkímélt, azt a tömény műveletlenség, a frusztráció és dögunalom szülte legújabb keletű szittyadivat fogja tönkretenni. És ha határon túli véreink közül némelyek jelét adják, hogy mégsem lelkesednek annyira a silányságexportunkért, akkor az új magyar nacionalizmus (amely a tízemeletes panel garázsában berendezett „Árpád” presszó úri közönségének világlátásán és érzelmi stabilitásán alapszik) tombolni kezd.


Kiakadt az RMDSZ Tőkés László kilépése miatt

Tőkés László - az RMDSZ-ből való kilépési nyilatkozatával - felmondta a három éve működő magyar összefogást - mondta hétfőn az MTI-nek Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára.


Tőkés László kilép az RMDSZ-ből

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő hétfőn kiadott nyilatkozatában bejelentette, hogy 22 éves tagság után kilép a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből (RMDSZ).


Tőkés: "hazaárulással rokon megnyilvánulás"

A korábbi ideiglenes elnököt, Toró T. Tibort választotta elnökévé szombaton, első országos küldöttgyűlésén az Erdélyi Magyar Néppárt Csíkszeredán. Tőkés László, tiszteletbeli elnök és EP-képviselő hazaárulással rokon megnyilvánulásnak tekintette azokat a magyar politikusi hangokat, melyek azt szolgálták, hogy Brüsszelben elmarasztalják Magyarországot.


A Fidesz-kormányt bírálja az RMDSZ

Bírálta a magyar kormány támogatáspolitikáját Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára, kijelentve, hogy az az erdélyi magyar civil szervezetek helyett az új erdélyi magyar párt finanszírozására irányul.




Román nyelvtanfolyamot indít az RMDSZ

Ingyenes román nyelvkurzust indít a Kolozsváron tanuló magyar egyetemistáknak az RMDSZ megyei szervezete – jelentette be az erdélyi Krónika szerint Máté András, a szövetség megyei elnöke és Dimény Emese alelnök.