#robbantás

Baljós részletek szivárogtak ki a kalapos férfi vallomásából
 

Baljós részletek szivárogtak ki a kalapos férfi vallomásából

Lőfegyvereket és pokolgépeket rejtettek el valahol Belgiumban a tavaly novemberi párizsi és az idei márciusi brüsszeli merényleteket végrehajtó dzsihadisták - közölte Mohamed Abrini, a belga főváros repülőterén elkövetett robbantásokért felelős terroristacsoport egyik tagja.

MTI MTI

Francia és kurd katonákat robbantottak fel Irakban
 

Francia és kurd katonákat robbantottak fel Irakban

Pokolgéppel felszerelt, álcázott drónt küldött át a harcvonalon egy, az Iszlám Államhoz köthető csoport, és a drón robbanásában két francia katona súlyosan megsebesült, két pesmerga harcos pedig meghalt – jelentette a Le Monde című francia napilap.

MTI MTI



Már sejtjük, hogy merre járhatott a körúti robbantó
 

Már sejtjük, hogy merre járhatott a körúti robbantó

A hétfőn nyilvánosságra hozott kamerafelvételek alapján beazonosítottuk azt az erzsébetvárosi szállodát, amely előtt biztosan elhaladt a Teréz körúti robbantó. Egy Kertész utcai szórakozóhely kamerája azt is rögzítette, hogy merre hagyhatta el a körutat a robbantó.

Mizsur András Mizsur András


Emlékszik a rendszerváltás utáni első robbantásos támadásra?
 

Emlékszik a rendszerváltás utáni első robbantásos támadásra?

Nem túl sikeres a rendőrség, ha robbantásos merénylet elkövetőjét kell kézre kerítenie: a 90-es évek alvilági leszámolásainak – vagy jelzéseinek – többsége homályban van, mint ahogy nem találják azt az elkövetőt sem, aki két éve egy banknál robbantott. Pedig 135 nyomozót állítottak az ügyre. A rendszerváltás óta több tucat támadásról tudni.

hvg.hu hvg.hu








„Ez az ember nem először robbantott” – amit a profik gondolnak a Teréz körúti támadásról
 

„Ez az ember nem először robbantott” – amit a profik gondolnak a Teréz körúti támadásról

Profi meló volt a Teréz körúti robbantás: az elkövető vagy kapott kiképzést, vagy magát képezte addig, míg ekkora magabiztossággal tudta véghezvinni a támadást – ez a hvg.hu-nak nyilatkozó tűzszerészek véleménye. Aki így hozza működésbe a szerkezetet, az biztosra megy, ráadásul az ilyen "szegények bombáját" még keresőkutyákkal sem mindig lehet kivédeni.