A férfit a Velvet szerint csütörtökön fél órán keresztül próbálták kikérdezni a rendőrök, ám végül feladták, és elmentek. A lap újságírója is igyekezett megszólaltatni a férfit, aki azonban nem volt olyan állapotban, hogy beszélni tudjon.
A cikk szerint visszatértek a Teréz körút 4. előtti nyilvános vécéhez is azok a hajléktalan fiatalok, akik hetek óta ott töltötték az idejük nagy részét. Ők arról beszéltek, hogy a robbantás napjának délutánján valaki elvitte a férfit, aki csak most került elő.
A fiatalokat, bár ők sem voltak a közelben a robbantáskor, mert egyikük ismerőse a Nagymező utcához hívta őket, szintén kihallgatta a rendőrség. Egyiküktől állítólag DNS-mintát is vettek.
Előkerült a felrobbantott Teréz körúti kapualjban élő férfi
Öt nappal a Teréz körúti robbantás után jelent meg újra az a hajléktalan, aki a környékbeliek szerint korábban mindig az ottani kapualjakban húzódott meg.
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Távozik a HUN-REN régi vezetése, amellyel a kormány kizártnak tartotta az együttműködést
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az AfD ifjúsági szervezetének egyik vezetője Németországhoz csatolta Svájcot, Ausztriát és Sopront, majd lemondott
A Nobel-díj nyertesei jöttek rá arra, amitől a 2020 utáni válságokat könnyebben megússzuk, mint a korábbiakat
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.