#Románia

Nyomoznak a pénzt követelő magyar határőrök ügyében

Nyomozást indított a Nemzeti Védelmi Szolgálat azon hír nyomán, mely szerint háromszáz eurós "díjat" követeltek a magyar határrendészek egy román munkavállalókat szállító, London felé tartó busz utasaitól – írta a Belügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva csütörtöki számában a Népszava.








Vizsgálat indult Victor Ponta ellen egy tévés kijelentése miatt

Vizsgálatot kezdeményezett kedden a bírák és ügyészek szakmai testületeként működő román Legfelső Bírói Tanács (CSM) Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök ellen, amiért a politikus egy televíziós műsorban politikai elítéltnek, a jobboldali Traian Basescu államfő áldozatának nevezte a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt kormányfőt.




Újra börtönbe megy Adrian Nastase volt román kormányfő

Visszakerült a börtönbe a feltételesen szabadlábon lévő Adrian Nastase volt román miniszterelnök, miután - lakásfelújításával összefüggő - utolsó korrupciós perében hétfőn jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte őt a legfelső bíróság.


Tíz románból nyolc nem tudja, ki az EU-bizottság elnöke

A románok csaknem 90 százaléka nem tudja, mikor lesznek az európai parlamenti (EP-) választások, és több mint egynegyedük egyetlen EP-képviselőt sem ismer - ismertette az Agerpres hírügynökség egy szombaton közzétett felmérés adatait. A megkérdezettek 78 százaléka nem tudta megnevezni az Európai Bizottság elnökét sem.



Karácsony óta éhségsztájkol 13 román a Chevron miatt

Az újév első napjaiban is folytatódott a környezetvédő aktivisták és helyi lakosok tiltakozása a palagáz-kitermelés ellen a kelet-romániai Pungesti községben, ahol az amerikai Chevron olajvállalat első próbafúrásait készíti elő - jelentette pénteken az Agerpres hírügynökség.



Eladta romániai leánybankját az MKB

Az MKB Bank adásvételi szerződést írt alá a romániai Nextebankban lévő 96,3 százalékos közvetlen részesedésének eladásáról – közölte az MKB a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.


Egymillió román örülhet, 800 ezren már januártól

Több mint 800 ezer alkalmazottat érint Romániában az, hogy januártól ötven lejjel (3300 forinttal) nő az országos minimálbér, a július elsejére beígért újabb ötven lejes emelés pedig már egymillió alkalmazottnak jelent jövedelem-növekedést - derült ki a Mediafax hírügynökség által csütörtökön közzétett adatokból.


Keserű szájízzel búcsúznak 2013-tól a románok

Egy friss közvélemény-kutatás szerint keserű szájízzel gondolnak a románok a 2013-as politikai eseményeire. Az IRES közvélemény-kutató intézet karácsony előtti felmérésének eredményei szerint a megkérdezettek 76 százaléka úgy vélte, hogy rossz irányba haladnak a dolgok, 72 százalékuk semmilyen pozitívumot nem látott az év politikai történéseiben, 49 százalékuk pedig a korábbi ötéves periódusnál rosszabbnak tartotta a 2013-as évet.



És akkor véget ért a kommunisták utolsó teljes éve

Sejthető volt-e az 1989-es fordulat a rendszerváltás előestéjén a keleti blokk országaiban? Mit gondoltak 1988-ban az állampártok vezetői, hova vezetnek a folyamatos engedmények és a reformok? Megnéztük, merre haladtak a közép- és kelet-európai szocialista országok 25 éve, amikor a rendszerváltás már a levegőben volt.