#Románia




Nem lennénk a román kutyák helyében

A fajtatiszta, törzskönyvezett kutyákon kívül minden ebet ivartalaníttatnia kell tartójának 2014 végéig Romániában - derült ki a kóbor kutyák elaltatását is lehetővé tevő jogszabály alkalmazási rendeletéből, amelyet kedden ismertetett a Hotnews.ro hírportál.


Tőkés: második rendszerváltozásra van szükség Romániában

Tőkés László szerint mind országos szinten, mind kisebbségi magyar viszonylatban, mind egyházpolitikai téren ki kell teljesíteni a rendszerváltozást "az emberi és a nemzeti méltóság, az emberi és a közösségi jogok, a vallási és egyházi szabadság, a demokrácia és a jogállamiság európai követelményeinek megfelelően".


Kolozsváron lett edző Miriuta

A román élvonalban játszó CFR Cluj vezetőedzőjének nevezték ki Miriuta László (Vasile Miriuta) korábbi magyar válogatott labdarúgót - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.


Reklámnak minősítették a székely zászlót, bírságoltak érte

Marosvásárhely polgármesteréhez intézett nyílt levélben tiltakozott hétfőn Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke amiatt, hogy a városháza alárendeltségében működő helyi rendőrség parancsnoka a székely zászlót reklámanyagnak minősítve megbírságolta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezetét a székházára kitűzött lobogó miatt.



Románia 20 millió eurót küld a moldovai oviknak

Románia húszmillió euróval támogatja a Moldovai Köztársaság óvodáinak és iskoláinak infrastrukturális fejlesztését. Erről hétfőn döntött a bukaresti kormány, amelynek ülésén Victor Ponta miniszterelnök mellett részt vett a bukaresti látogatáson tartózkodó Iurie Leanca moldovai kormányfő is.


Magánbefektetők nélkül maradt a tervezett román atomerőmű

Az Enel és az ArcelorMittal is kiszáll a romániai Cernavoda atomerőmű (CNE) hármas és négyes blokkjának megépítését célzó több mint hatmilliárd eurós projektből, így a román állam marad (a Nuclearelectrica vállalat révén) a tervezett beruházás egyedüli részvényese - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.




Tőkés megint kapott egy pofont

Megalapozatlannak találta és ilyenként elutasította a bukaresti első kerületi bíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amelyben rágalmazással vádolta Victor Ponta román miniszterelnököt - derült ki az intézmény honlapján közzétett végzésből.



Repülőn szült egy román nő

Eggyel több utassal ért földet, mint ahánnyal felszállt a Wizz Air Valenciából Bukarestbe tartó járata, miután a repülőgép fedélzetén egészséges fiúgyermeket szült egy román nő - közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.


Távoznának a kormányból a román liberálisok

A bukaresti kormányból való kilépését fontolgatja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) - közölte szerdán a Digi 24 hírtelevízió, miután három órás késéssel kezdődött meg a bukaresti kormány rendes heti ülése.


Gyászhuszármaffiózókat fogtak Romániában

Mentősök és rendőrök fogadtak el csúszópénzt Romániában temetkezési vállalkozóktól, hogy hozzájuk irányítsák a kezeik között meghalt emberek hozzátartozóit - írta szerdai számában az Adevarul című lap.


Betiltanák a stoppolást a román utakon

Betiltaná be az autóstoppot a román kormány: az erről szóló sürgősségi rendelet tervezetét a közlekedési tárca honlapján bocsátották közvitára - írta kedden a Ziare.com román hírportál.