Ruszin-Szendi: Megpróbálták elgázolni a Tisza aktivistáit Nádudvaron
A rendőrség már vizsgálja az esetet.
A rendőrség már vizsgálja az esetet.
HVG
A Tisza Párt képviselőjelöltjeként induló Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök szerint Szabó Bence egy hős, de elmondta a véleményét Szijjártó és Lavrov kiszivárgott beszélgetéseiről is.
HVG
Ruszin-Szendi szerint ők senkit nem hagynak hátra.
HVG
Hosszú bejegyzésben bírálta a Tisza Párt biztonságpolitikai szakértője a kormány döntését, amely szerint katonákat vezényelnek a kritikus energetikai létesítményekhez.
HVG
Gáspár Evelin számára megunhatatlan póénforrás Ruszin-Szendi fegyverügye.
HVG
A Tisza Párt politikusát a „többkulcsos adóreformról” akarták kérdezni, ezután kezdte lökdösni a kormányközeli Mandiner újságíróját.
HVG
A volt vezérkari főnök, aki Hajdú-Bihar megyében indul a Tisza színeiben, Egyeken mindenkit arra kért, beszélgessenek el a fideszesekkel is.
HVG
A Tisza honvédelmi szakértője korábban azt mondta, hogy minden eljárást megszüntettek ellene.
HVG
A rendőrség szerint a volt vezérkari főnök kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amikor meglökte a Mandiner munkatársát.
HVG
A volt vezérkari főnök, aki a Tisza országgyűlési képviselő-jelöltje ígérete szerint a fegyvert azonnal hatástalanítja és árverésre bocsátja.
HVG
A Kúriától várja a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó HM EI Zrt., hogy megsemmisíti az első- és másodfokú bíróság ítéletet, amelyek kimondták, el kell árulniuk, hogy kinek az utasítására és mennyiért újították fel a villát, melyet Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnök is használt.
HVG
Eközben újabb mélységekbe jutott a két politikus Facebook-üzengetése.
HVG
A volt vezérkari főnök szerint a honvédség nem lehet propagandaeszköz.
HVG
Több fővárosi képviselőjét, szakpolitikusát és a párt mellé állt közszereplőt, hírességet is indít az előválasztáson a Tisza. Így megszerezheti az indulás jogát Dunaújvárosban akár Nagy Ervin, Soroksáron Tarr Zoltán, Esztergomban Radnai Márk, Hajdúszoboszlón Ruszin-Szendi Romulusz. Végül nem Hadházy Ákos körzetében, de jelöltjelölt lett Bódis Kriszta, elindul Rost Andrea, a volt párbajtőrvívó és MOB-elnök Kulcsár Krisztián és Kincse Csongor orvostanhallgató is.
A Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlése után Magyar Péter elsősorban a kordonok mögül beszélő Orbán Viktornak címezte mondandóját Győrben.
HVG
A Fidesz ötletére gyorsan lépett a kormány, egy hét alatt elkészült a törvénymódosító, amely szerint nem adható ki vagy hosszabbítható meg fegyvertartási engedély, ha az illető ellen ilyen ügyben szabálysértési eljárás folyik. A Tisza Párt szakértője, Ruszin-Szendi Romulusz éppen érintett ilyen eljárásban.
A volt vezérkari főnököt a propagandasajtó várta a főbejáratnál, őket kerülte el a hátsó kijáraton távozással.
HVG
A Fidesz javaslata, a lex Ruszin-Szendi a Tisza Párt szakértőjének fegyverviselési ügyére válasz. A volt vezérkari főnök mindeközben kilőtte a Mi Hazánknak a közszereplők fegyverviselését enyhítő javaslatát, pedig elő sem vette a fegyverét.
A rendőrség a kötcsei lökdösődés ügyében hallgatta ki a volt vezérkari főnököt.
HVG
Nincs terv a sorkötelezettség visszaállítására, a Tisza nem akarja ezt – közölte Ruszin-Szendi Romulusz, miután egy kiragadott félmondata alapján a Fidesz ennek ellenkezőjével riogat. Pedig a jobboldalon sajnálkoztak legjobban Kövér Lászlótól Simicskó Istvánon át Schmidt Máriáig a sorkatonaság 2004-es eltörlésén.
HVG