Ruszin-Szendi Romulusz: Már 51-en jelezték, hogy visszatérnének a Magyar Honvédséghez

A tárcavezető szerint minden jelentkező esetében megvizsgálják az egyéni alkalmasságot, a szakmai tudást és a honvédség valós szükségleteit.

  • HVG

A honvédelmi miniszter szerdán videóban számolt be arról: eddig ötvenegyen jelezték, hogy vissza akarnak térni a Magyar Honvédséghez. Ruszin-Szendi Romulusz még júniusban beszélt arról, hogy sok kiváló katona kényszerült szerint méltatlan körülmények között távozni a szolgálatból az Orbán-kormány alatt, és szeretnék megadni nekik a lehetőséget arra, hogy újra szolgálhassanak.

Módosították is a honvédek jogállásáról szóló kormányrendeletet, a visszaszerelni vágyók július végéig jelentkezhettek, a kérelmeik elbírálása a honvédelmi miniszter feladata.

„Amikor azt mondtuk, hogy megnyitjuk a lehetőséget a »fiatalítás« során méltatlanul elküldött katonák előtt, hogy ismét szolgálhassák a hazát, komolyan gondoltuk” – fogalmazott Ruszin-Szendi. Mint mondta, a honvédségnek szüksége van a fiatalokra, az új szemléletre és a modern képességekre, de a tapasztalt katonákra is. „Aki egyszer a hazát szolgálta, annak a tudása és a tapasztalata ma is érték” – jegyezte meg.

Ruszin-Szendi Romulusz hozzátette, minden jelentkező esetében megvizsgálják az egyéni alkalmasságot, a szakmai tudást, és a honvédség valós szükségleteit is figyelembe veszik.

https://hvg.hu/360/20260819_hvg-kirugott-katonak-honvedseg-humanpolitika-fiatalitas-ruszinszendi-romulusz-tisza-part

Nyitókép: HVG / Cabrera Martin

Hozzászólások