Egy Franciaországba tartó repülőjárattal hagyta el Izraelt Greta Thunberg
A klíma- és emberjogi aktivista Párizson keresztül térhez vissza Svédországba.
A klíma- és emberjogi aktivista Párizson keresztül térhez vissza Svédországba.
A hajó humanitárius segélyt vitt volna Gázába, de Izrael védelmi minisztere vasárnap arra utasította a hadsereget, hogy akadályozzák meg az aktivisták célba érését.
Még a partok előtt megállítatná a segélyszállítmányt szállító hajót az izraeli hadsereg.
A brit Nemzeti Kiberbiztonsági Központ jelentése szerint az összes érintett kamera 2,8 százaléka volt magyar.
A hadsereg szerint a konvoj érkezéséről nem kaptak tájékoztatást, a járművek pedig a katonák figyelmeztetésére sem álltak meg.
Az amerikai diplomácia vezetője emellett arra kérte a gázai segélyezésben részt vevő országokat, hogy ők is növeljék a palesztinoknak nyújtott támogatásukat.
Az ENSZ attól tartott, nem lesz mit adniuk az embereknek.
Az amerikai Sierra Space szerint megfelelően elhelyezett űrszondák hálózata segítségével azonnal reagálni lehetne a világ bármely területét érintő katasztrófákra.
A 332 tonnás szállítmány várhatóan 65 óra múlva érkezik célba.
Január vége óta a Gázai övezetben élő palesztinok katasztrofális életkörülményei tovább romlottak, különösen az élelmiszerek és egyéb alapvető szükségletek megvonása miatt.
Egy helyi banda fegyveres tagjai fosztották ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) egyik segélyekkel teli konténerét Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben.
A Bundeswehr két, Franciaországban állomásozó C-130 Hercules szállító repülőgépet vezényelt a feladat elvégzésére a projektet kezdeményező Jordániába. A gépek 18 tonna rakományt képesek szállítani. Több tengeri folyosó nyitását is tervezik.
A Gázai övezet egészségügyi hatóságai szerint 112 ember vesztette életét, 280-an pedig megsebesültek a támadásban, amellyel az izraeli erőket vádolják. Az al-Dzsazíra hírcsatorna szerint a segélyre váró több száz ember közé tüzérségi lövedékek és drónokról indított rakéták csapódtak be.
Kerem Salom Izrael, Egyiptom és a Gázai övezet hármas határán fekszik, azon keresztül Egyiptomból és Izraelből is bejuthatott áru az övezetbe az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet közötti háború október 7-i kezdete előtt, de azóta Izrael zárva tartotta ezt az átkelőhelyet, itt csak átvizsgálta azokat a segélyszállítmányokat, amelyek Egyiptomból érkeztek, és utána nem ott, hanem a rafahi átkelőn át juthattak be az övezetbe.
II. Abdullah király személyesen jelentette be a lépést.
Marokkóban a péntek esti földrengés miatt legalább kétezren meghaltak.
A nyilatkozat azt követően született, hogy az ukrán és az orosz hatóságok közölték, hogy az árvíz halálos áldozatainak száma 52-re emelkedett.
Orvosi eszközökkel segítik a földrengés sújtotta területeket.
Két, eddig zárva tartott átkelőt nyit meg Szíria, hogy a segélyszállítmányok eljuthassanak a földrengés sújtotta térségbe. Már 37 ezer felett jár a természeti katasztrófa áldozatainak száma.