Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#sikertelen

Nagy Gergő Gazdaság

"Kudarc volt a görög mentőprogram"

A Görögországnak nyújtott több százmilliárd eurós mentőprogram sikertelen volt. Túl sok bizonytalanság és halasztgatás kísérte, és a politikai megvalósíthatóságot sem vették kellően figyelembe – állítja a brüsszeli Bruegel Intézet egyik friss tanulmánya. A hvg.hu az egyik szerzőt, Guntram B. Wolff megbízott igazgatót kérdezte.

hvg.hu Világ

A Twitterről értesültek Phenjanban a sikertelen rakétakísérletről

Észak-Korea ismét nagy hatótávolságú rakéta fellövésével próbálkozott péntek reggel, azonban 90 másodperc elteltével a műszer darabjaira esett és a tengerbe zuhant. A hivatalos közlemény azonban négy órával később látott napvilágot – írja a Washington Post.

Sorra hátrálnak ki az amerikai cégek a Pride mögül

Sorra hátrálnak ki az amerikai cégek a Pride mögül

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Nyomtatók terjeszthettek egy vírust

Nyomtatók terjeszthettek egy vírust

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

Hadházy: Schadl György bilincs helyett tízmilliós aranyórát viselve nevetgél Siófokon

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Válogatós a gyerek, vagy csak egyéni az evési stílusa?

Válogatós a gyerek, vagy csak egyéni az evési stílusa?

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

Magyar Péter új kegyelmi botrányként jellemezte a letartóztatott javítóintézeti vezető ügyét

A címlapról ajánljuk