A hegyoldalba csapódott, súlyosan megsérült egy siklóernyős Csákberénynél
Kéz- és lábtörést szenvedett, 24-en mentették le a Kopasz-hegyről.
Kéz- és lábtörést szenvedett, 24-en mentették le a Kopasz-hegyről.
Miután tettek a rendőrök egy kört a helikopterrel a siklóernyős körül, az megértette, hogy le kell szállnia.
A férfi csak ki akarta próbálni az új felszerelését, de kis híján belehalt a kalandba, egy felszálló légáramlat ugyanis 8000 méterre szippantotta fel.
Nagyjából 60 km/h-s tempóval röppent át.
Várhatóan március végén hirdet ítéletet első fokon a bíróság annak a 2020-as balesetnek az ügyében, amelyben egy katonai helikopter turbulenciája lesodort egy fán rekedt siklóernyőst, az áldozat pedig belehalt súlyos sérüléseibe. A keddi perbeszédek szerint P. A. János vádlottnak a körülményeket látva azt kellett volna mondania, hogy nem tudja biztonságosan végrehajtani a mentést.
A filmsztár a következő Mission Impossible-mozihoz vesz fel kicsit sem veszélytelen jeleneteket.
Amilyen egyszerű bárhová eljutniuk a drónoknak és siklóernyősöknek, annyira nehéz védekezni a rossz szándékú behatolók ellen.
A mentőakciót a Belügyminisztérium alá tartozó katasztrófavédelem irányította.
Majdnem ráesett az udvarban egy emberre. Fogházbüntetést javasol az ügyészség.
A férfi túlélte a hajmeresztő mutatványt, és valószínűleg egy életre megtanult a pilóta is, hogy a hevedereket mindig ellenőrizni kell.
A bajba jutott ernyős egy sziklás domboldalra zuhant, ami nagyon megnehezíti a mentést.
A férfi szerint a siklóernyő motorja a hibás azért, hogy elkapták.
A kényszerleszállásnak őrizetbe vétel és drogfogás lett a vége.
Egy 57 éves szolnoki férfi siklóernyőjével Gyöngyösön szállt fel, Kiskunfélegyháza külterületén egy kukoricásban leszállás közben megsérült.
Lezuhant egy siklóernyős vasárnap délután Eger határában – közölte a rendőrség és a mentőszolgálat.
Szakadékba zuhant egy siklóernyős Pilisszántón, az Orosdy-kastély közelében szombaton délután. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Két férfi súlyosan megsérült, amikor siklóernyőjükkel leszállás közben a földnek csapódtak a dunakeszi repülőtéren - közölte a rendőrség vasárnap.
Több mint 10 000 kilométert tett meg egy kanadai siklóernyős, és a rekordkísérletről egyedül forgatott közben filmet.
Mindenkinek látnia kell egyszer sivatagot. Sőt, mindenkinek élnie kell benne, akár csak 1 napig. Mintha bolyhóközi utazást tenni, sehol máshol nem élhet meg ilyen teret, csendet, tisztaságot. Nem beszélve a katartikus élményről, amikor kiszórhatja a cipőjéből a homokot.