Szívrohamot kapott meccs közben a szerb Radnicki 1923 edzője és meghalt
A kispad mellett állt a 44 éves edző, amikor összeesett.
A kispad mellett állt a 44 éves edző, amikor összeesett.
HVG
A labdarúgásban nem ismeretlen brit üzletemberhez kerülhet a DVSC.
HVG
A kormányhoz közeli nyilvánosság igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy a 2014 óta létező, és azóta hungarikummá nyilvánított teqball néhány év alatt világszenzáció lett, a sportág életére rálátó, de névtelenséget kérő forrásaink szerint azonban közel sem ennyire rózsás a helyzet. Az ügyben a Docler-cégcsoport egy sokkal idillibb helyzetről tájékoztatott minket, van azonban ezzel egy kis bökkenő.
Véget ért az RTL bokszolós műsora.
HVG
A 17 éves úszó februárban igazolt a Honvédhoz, ahol az amerikai edző vette át a felkészítését. A formája azonban hanyatlott, az eredmények elmaradtak, így októberben visszatért Tatabányára, ahol újra Kocsis Márta foglalkozik vele.
HVG
A férfiaknál és a nőknél is hármas kenyai siker született.
MTI
Az első magyarként igazolták le a világ legerősebbnek tartott női focibajnokságába Csiki Annát, aki súlyos sérüléséből felépülve érkezett Angliába. A 46-szoros magyar válogatott labdarúgó szerint össze sem lehet hasonlítani a női futball iránti ottani és itthoni érdeklődést, de bízik abban, hogy izgalmas, jó meccsekkel, jobb eredményekkel el tudják nyerni a futballszeretők bizalmát.
A Liverpool szombat este megszakította a rossz sorozatát.
MTI
Német áldozatai vannak az olasz Alpokban bekövetkezett balesetnek.
MTI
Az amerikai légiós nehezen viselte a vereség miatt kapott szurkolói kritikákat.
HVG
Nem ez az első eset, hogy a bor tartott életben valakit, aki a vadonban rekedt.
HVG
A kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok Camilla Herremnél júniusban diagnosztizáltak mellrákot.
HVG
Az Aktív Iskola program mindenki számára biztosítja a mozgás lehetőségét: nemcsak az iskolai szünetekben, de a tanórákon és különböző rendezvényeken is. Ezeknek a lebonyolítása nem kis feladat, hiszen több száz diákot kell egyszerre koordinálni. Ahhoz, hogy minden zökkenőmentes legyen, az intézmények külön önkéntes nagyköveteket, tanulói csapattagokat választanak, akik segítenek a tanároknak a megvalósításban. Őket kérdeztük arról, hogy mi a véleményük magáról a programról és az aktív életről.
Hirdetés
A mozgás nemcsak az egészséget szolgálja, hanem a jókedvet, a figyelmet és az iskolai légkört is.
Hirdetés
A szezon végéig szól a szerződése és akkor maradhat, ha az együttes bejut a Bajnokok Ligája alapszakaszába.
MTI
A szerelvény egyik kocsija nem volt felkészítve a határon túli közlekedésre.
HVG
Ezúttal tartalékos összeállításban lépett pályára az angol bajnok. A kezdőben kapott helyet Kerkez Milos, Pécsi Ármin pedig a cserepadról nézhette végig, ahogy csapata búcsúzik a legjobb 16 között.
A Párizsban 67 kilogrammban olimpiai bajnok Márton Viviana ezúttal a 62 kilogrammos súlycsoportban jutott döntőbe.
HVG
Sokat változott a csapat a nyáron, sorozatban jönnek az idegenbeli mérkőzések, és kevés a pihenőidő – Arne Slot több kifogással is előállt a Brentford elleni vereség után, de mi a valódi probléma Liverpoolban? Mivel magyarázható, hogy a címvédő lassan kiírja magát a bajnoki címért folytatott versenyfutásból?
Két évvel ezelőtt 57 kilóban nyert világbajnoki aranyat.
MTI