A Videoton szerbje szerint öt év múlva olyan szintű foci lesz itt, mint Puskás idején
Talán erre a nyilatkozatra szokás azt mondani, hogy nem láttuk jönni.
Talán erre a nyilatkozatra szokás azt mondani, hogy nem láttuk jönni.
A Nemzeti Sport Mészáros Lőrinc sportlapja, ahol most olyan véleménycikket közöltek, hogy a Magyarországra érkező idegenlégiósok középszerűen játszanak. De jól meg vannak fizetve.
Az E.ON 2014 óta a Magyar Vízilabda Szövetség támogatója, a partnerséget idén további 2 évvel hosszabbította meg a vállalat és a szövetség. A megállapodás keretében az energiavállalat kiemelt támogatója a magyar női és férfi vízilabda-válogatottaknak, valamint az E.ON OB 1-es Férfi Magyar Bajnokság névadó szponzora.
A hétköznapokban a sztereotípiák általában még útját állják a férfikönnyeknek, a sportpályákon azonban egyre inkább megszokott látvány az örömében vagy bánatában síró férfi képe.
A dél-koreai Pjongcsang a téli olimpia idején nemcsak a sportkedvelők, hanem a fotósok paradicsoma is. Mutatjuk, miért.
Megrázó vallomásban mondja el Szilágyi Liliána úszónő, olimpikon, hogy gyerekkora óta a túlzott elvárásokkal és ennek következtében evészavarokkal, bulimiával küzd.
Az énekesnőt a 2018-as NBA All Star mérkőzés előtt érte a megtiszteltetés, hogy elénekelheti a himnuszt, de inkább kattintsanak, mi lett belőle.
Noha az elmúlt napokban már arról szóltak a hírek, hogy Hosszú Katinka beadta a válókeresetet, férjéről most mosolygós képek érkeztek.
Az olimpiai bajnok úszó is ott van Pjongcsangban a téli olimpián, nem szurkol, nem is úszik, sportdiplomáciai feladatokat lát el, részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói és végrehajtói bizottság ülésén. Beszélt a jövőjéről is, meg arról, ott lesz-e még az úszás legjobbjai között.
A válogatott labdarúgó a nyáron először lesz szabadon igazolható, értéke 3,5 millió euró lenne.
Ismer olyanokat, akik felnőtt fejjel vágtak bele egy új hobbiba? Netán ön sem tudott ellenállni a divatnak?
Az állami megrendeléseken is nagyot nyerő kommunikációs cég a vezetője apósának kosárcsapatát támogatta több tízmillió forint tao-pénzzel.
Visszaveti a magyar sportot az, ahogyan felhasználják a tao-pénzeket – állítja a Decathlon Magyarország országigazgatója. Pósfai Gábor eltűnő támogatásokról, 15-20 százalékos jutalékért dolgozó közvetítőkről és a stadionépítések hibáiról is beszélt.
Egyetlen év alatt 414 százalékkal nőtt az összeg, amit a magyar klubok új játékosokra szántak.
Megjelent a Hajrá, magyarok! című kiadvány, amely bemutatja az elmúlt nyolc évben elért eredményeket a sport, a sportpolitika területén. Nyitrai Zsolt ott mondott egy meredeket.
A DVTK új otthonát korábban február 2-ra ígérték, ehelyett a hazai meccseket májusig Mezőkövesden játszhatják.
Babos Tímea az indiai Rohan Bopannával az oldalán jutott be a vegyes páros elődöntőjébe az Australian Openen.
Hanga Ádám csapata, a Barcelona nyerte a Király Kupát, így a magyar válogatott kosárlabdázó megszerezte első trófeáját Spanyolországban.
Néhány éven belül másodszor is több száz millió forintot kellett betenni az újpesti focicsapatot működtető cégbe.
A Nemzetek Ligájának megteremtésével az UEFA sokkal több tétmeccset ad a nézőknek, és még több bevételt próbál behozni a saját kasszájába. Ezért cserébe azt is elismerték: nem a meccsek minősége számít, hanem a mennyisége.